ZETApress

hírportál

Döntetlen a Hungária körúton

Honvéd gólörömTegnap 17 órától az OTP Bank Liga 11. fordulójában az MTK 3314 néző előtt 0:1-es félidő után 1:1-es döntetlenre mentett a Honvéd ellen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Mint megírtuk, két hete a Honvéd 0:0-s félidő után 1:0-re verte a DVTK-t ugyanitt. Jövő szombaton az MTK az Újpestet fogadja, míg a Honvéd Szombathelyre látogat.

A két klubé a hazai élvonalbeli bajnokság egyik legnagyobb múlttal rendelkező párharca, hiszen eddig már 190 alkalommal csaptak össze a csapatok az I. osztályban. Egy több mint 100 éves párharcról beszélünk, hiszen az első egymás elleni találkozóra még 1916 decemberében került sor, amelyen az MTK 10:0-ra legyőzte a Honvéd jogelődjét, a Kispesti AC-t. Az összmérleget tekintve az MTK az eredményesebb: 88 kék-fehér sikerrel szemben csak 57 kispesti áll a 45 döntetlen mellett.

A két csapat legutóbbi élvonalbeli meccsét az MTK pályaválasztása mellett viszont a Honvéd nyerte, 2017 februárjában 2:1-re győztek a piros-feketék a Hungária körúton. Azon a találkozón egyébként Torghelle Sándor szerezte az MTK Budapest gólját, rajta kívül a mostani keretből Baki Ákos, Vass Ádám, Vogyicska Bálint és Kanta József is pályára lépett a találkozón, míg a túloldalon Gróf Dávid, Lovric Iván, Gazdag Dániel, Hidi Patri, Kamber Dorde és Holender Filip is tagja volt a csapatnak a tegnapiak közül. Ezt megelőzően egyébként komoly MTK-fölény jellemezte a két csapat párharcát, hiszen 20 hazai találkozójukból csak egyet veszítettek el a kék-fehérek 2007 októberében.

A kispestiek bátor játéka három helyzetet is eredményezett az első tíz percben, majd az MTK is életjelet adott magáról néhány távoli lövéssel. Lüktető volt az iram, mindkét kapu előtt adódtak veszélyes szituációk. A félidő közepétől viszont döntően a mezőnyben küzdöttek egymással a csapatok. A 36. percben Batik fejes-góljával megszerezte a vezetést a vendégcsapat. A hátvéd Heffler szöglete után volt közelről eredményes.

A II. félidőben az MTK fokozatosan növelte a nyomást a kispestieken, ám helyzeteket csak elvétve tudott kialakítani. A hajrában Holender eldönthette volna a három pont sorsát, Kicsak azonban nagy bravúrral védett a lövése után. A kimaradt helyzet szinte azonnal megbosszulta magát, a 86. percben egy nagy védelmi hiba után Bognár István egyenlített. A folytatásban mindkét oldalon akadtak kisebb lehetőségek, de újabb gól már nem esett, így igazságos döntetlen született az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Szóljon hozzá!