ZETApress

hírportál

Kocsis Feri pingpongban is bajnok

Úgy tűnik asztaliteniszben is jártas Kocsis Ferenc birkózó olimpiai bajnokunk. A 65 éves legendát Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója hívta ki egy barátságos mérkőzésre a színház hétvégén megrendezett utcabálján ? tudatta dr. Világi Péter, a vb sajtófőnöke.

? Annak idején a tatai edzőtáborban a súlyemelőktől a szakácsokig mindenki pingpongozott a szabadidejében. A feleségemmel, Szabó Gabriella Európa-bajnok asztaliteniszezővel is ott ismerkedtem meg. Ő is ott edzőtáborozott és azt mondta, játszunk egy meccset, ad 19 pont előnyt. Akkoriban ugye még 21 pontosok voltak a meccsek, gondoltam ekkora előnyből simán megverem, de végül csak egy csuszával és egy hálóról lepördülő labdával sikerült nyernem. Nemcsak tőle tanultam azonban, hanem a Jónyer, Klampár, Gergely triótól is, így Nemcsák Karcsinak nem sok esélye volt, sokszor a szerváimat sem tudta visszaadni ? mesélte mosolyogva Moszkva olimpiai bajnoka, aki mellett a Vasas fiatal birkózói is ott voltak az utcabálon, ahol három látványos bemutatót is tartottak.

A birkózók ezzel is próbálták felhívni a színházba járó közönség figyelmét az október 20-28-a között megrendezésre kerülő budapesti birkózó-világbajnokságra. ? Örülök, hogy egy kicsit mi is promótálhattuk a birkózó vb-t, ráadásul a színházban ugyan úgy fontos a fizikai állapot, mint a sportban, erre is felhívtuk a figyelmet ? kezdte Nemcsák Károly. ? Ha egy éles meccset játszottunk volna, biztosan nem jöttem volna ki a tízből, látszott, hogy van érzéke ehhez is ? mondta a színházigazgató, akire a birkózó igencsak ráijesztett, de már nem a pingpongasztal mellett. ? Odaálltunk a birkózó szőnyegre egy fotózásra ahol egyszer csak elkapott és felemelt, végigfutott rajtam az érzés, hogy mi lesz, ha eldob?.. És bár annak idején a főiskolán tanultunk akrobatikát, azt gondolom, hogy Feri úgy el tudna dobni, hogy azt sem tudom merre van kelet vagy nyugat, de szerencsére csak rám ijesztett ? fejezte be a József Attila színház igazgatója.

Szóljon hozzá!