ZETApress

hírportál

Arnold jól mozgatta Fantáziáját

Nagy Arnold nyerte Fantázia nevű lován a 11. Nemzeti Vágta döntőjét ma este a Hősök tere homokján. Temerin lovasa Rózsaszentmárton, Pogány, Füzér és Zirc lovasát utasította maga mögé a Millenniumi emlékmű körül kialakított ellipszis-pályán. Az előzmények idekattintva olvashatók.

A 2018 leggyorsabb lovasa címet elnyert versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón, míg Fantázia hátára győzelmi takarót terítettek. A döntőben másodikként befutó Kun Ferenc, Rózsaszentmárton lovasa egymillió forintos, a harmadik helyezett Ács Linda, Pogány versenyzője félmillió forintos jutalmat kapott, a további két döntős, Füzér és Zirc lovasa 300-300 ezer forintot vihetett haza. A Zircet képviselő Molnár Gyöngyi a futam során leesett lováról. Mivel Ricárdó bár elsőként, de egyedül ért célba, utolsó helyen végzett.

Délután megrendezték a nemzetközi futam döntőjét is, melynek győztese Li Fang-kö, Kína lovasa lett. Másodikként Szerbia, harmadikként Szlovénia lovasa ért a célba. Negyedik, ötödik és hatodik helyen Magyarország, Csehország és Szlovákia versenyzője végzett. A nemzetközi futamon 12 ország versenyzett, a döntőbe jutottakon kívül Törökország, Mongólia, Románia, Ausztria, Suriname és az Egyesült Királyság lovasa. A lovasok nem saját paripáikkal, hanem a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kölcsönkapott, és csütörtökön sorsolással kiválasztott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lovakkal indultak a versenyen.

A Hősök terén felállított speciális pályán a szombat-vasárnapi versenysorozat ideje alatt 72 magyarországi és határon túli terepülés lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokon. A Kicsihuszár Vágtán idén Kolumbán Örs-István, Sepsiszentgyörgy lovasa aratott győzelmet Fatima nevű póniján. A szinte nyári időjárásnak köszönhetően több ezren követtük figyelemmel a vágta programjait a kétnapos rendezvény során. Az Andrássy úton felállított Vágta Korzóra, a résztvevő települések ételeit és italait bemutató Országkonyhára is rengetegen voltunk kíváncsiak. A döntőt és az eseménysorozat több programját a Duna TV is közvetítette.

Szóljon hozzá!