Judosok képzik katonáinkat
Együttműködési megállapodást kötött délelőtt a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) és a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) a Cházár András utcai Lion?s Garden Hotelban, melynek keretében a MATASZ tagjai judooktatásban részesülnek a jövőben.
Tóth László, az MJSZ elnöke a sajtótájékoztatón elárulta, hogy az együttműködés ötlete már tavaly felmerült közte és Széles Ernő dandártábornok, a MATASZ elnöke között, s az azóta eltelt időben az előkészületek zajlottak. ? A megállapodás értelmében a mai naptól 220 judoklub áll a MATASZ tagjainak a rendelkezésére ? jegyezte meg Tóth László hangsúlyozva, hogy első lépésben a helyi klubok vezetői és a MATASZ lokális szervezeteinek képviselői leülnek majd tárgyalni, és megbeszélik az együttműködés kereteit.
A tartalékosok és családtagjaik ingyenes tréningeken vehetnek majd részt, melyeken a sportág alapjaival ismerkednek meg, a helyes esést sajátíthatják el, azt követően pedig több fogást megtanulhatnak. ? A judo több mint sport. A fizikai és a technikai állapot javítása mellett mentálisan is erősít és magabiztosságot ad! ? emelte ki Tóth László.
Széles Ernő, aki Tóthhoz hasonlóan a Magyar Honvédelmi Sportszövetség vezetőségének is a tagja, fontos pillanatnak nevezte a szerződéskötést, mert már egy jó ideje céljuk, hogy a tartalékosokat közelebb hozzák a judohoz. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a sportág szerinte az erő mellett a fejről is szól, ezért is oly vonzó számára.
Tóth László azt is jelezte, szeretnék, hogy edzőik közül minél többen lépjenek be a MATASZ-ba, ahol a judooktatás és az erőnléti képzés lenne majd a feladatuk. Az elnök elárulta, hogy az elmúlt időszakban a Honvédelmi Minisztériumtól is megkeresték a szövetséget, mert szeretnék az állomány kiképzésébe bevonni a judot. Tóth László elnök Krizsán Szabolcs Európa-bajnoki bronzérmes és a 2 éve visszavonult Urbancsok Tamás magyar bajnok főhadnagyokat arra kérte, hogy készítsenek javaslatot ennek kivitelezésére.
Mindkét hivatásos katonasportoló a sajtótájékoztatón elárulta, hogy gyerekkoruk óta szerettek volna katonák lenni. Mint mondták, a katonaság és a cselgáncs hasonló értékeket ? kitartás, alázat és hazafiasság-tudat ? képvisel, márpedig nekik ezek mindegyike fontos.