ZETApress

hírportál

A TDH zárónapja következik

Valter AttilaHoller szakaszt nyert szombaton, Belletti növelte előnyét az összetettben. A hajrában indított szökés végén a német Nikodemus Holler nyerte a Tour de Hongrie 4. szakaszát, megelőzve a sárga trikós Manuel Bellettit, aki megerősítette 1. helyét az összetett versenyben. A magyarok közül Valter Attila remekelt, aki 5. lett a tegnapi napon. A pénteki 3. szakaszról idekattintva olvashatunk.

Karcagon Dobos László polgármester és Tóth Krisztián 2014-es vb-ezüstérmes és múlt vasárnapi GP-aranyérmes cselgáncsozó indította útjára a Tour de Hongrie 4. szakaszát. Összesen 182 kilométer és egy komoly emelkedő állt a versenyzők előtt, meglehetősen nagy hőségben ? tudatták sajtósaik.

Ahogyan azzal előzetesen is számolni lehetett, a szakasz elején egymást érték a szökési kísérletek, Poroszló után, vagyis nagyjából az ötvenedik kilométernél a cseh Barta (Pardus Tufo Prostejov), a német Bichlmann (Bike Aid), a szerb válogatott Danilovics, a szlovákiai Oros Sámuel (Dukla Banská Bystrica) és a spanyol Serrano (Polartec-Kometa) lépett el a mezőnytől. Az ötösfogat négy és fél percig hízlalhatta előnyét, de Hejőkeresztúrhoz érve közeledni kezdett a mezőny, amely a miskolci részhajrá után, a bükkszentkereszti emelkedő előtt utolérte a szökevényeket.

A nagyjából 600 méternyi szintemelkedést jelentő hegymenet szétzilálta a mezőnyt, a hegytetőre Valter Attila (Pannon Cycling Team) érkezett elsőként. A hosszú lejtmenetben ő próbált meg ellépni a többiektől, de a sprintre érkezve az őt üldöző bolyok közül kettő is összezárt, a másodikban megérkezett az olasz Belletti is, aki a sárga trikót viselhette ezen a szakaszon is.

A tizenöt fős élboly együtt érkezett a befutóhoz, Belletti számított a csoportból a legjobb sprinternek, de a német Nikodemus Holler (Bike Aid) meglepő támadást indított ötszáz méterrel a cél előtt, s éppen annyi előnyt tudott szerezni, amennyi már elegendő volt számára a szakaszgyőzelemhez.

A 27 esztendős német kerékpáros tavaly megnyerte a Kameruni Körversenyt, de a miskolci pályafutásának eddigi legnagyobb sikere. ? Nagyon tetszett ez a szakasz, bár őszintén szólva nem vagyok egy igazi hegyi menő. A hajrára tizenöten maradtunk elöl, szerencsére gyorsan tudtam kanyarodni, egy kis előnyt tudtam szerezni, nagyon örülök, hogy végül meg tudtam nyerni ezt az etapot. Nagy siker a csapatom számára, hogy sikerült szakaszt nyernünk a Magyar Körversenyen! ? mondta.

A 2. helyen Belletti futott be, aki ekkor még bosszankodott, de az eredményhirdetésnél már mosolyogni is tudott, elvégre megerősítette első helyét az összetettben, immár fél perccel vezet, s jó esélye van rá, hogy vasárnap megnyerje a 2018-as Tour de Hongrie-t. Belletti megőrizte a legjobb sprinternek járó zöld mezt is, ahogyan a lengyel Stosz is tovább viselheti a legjobb hegyi-menőt illető piros trikót, igaz, mindössze egy pont az előnye a bükkszentkereszti első kategóriás hajrát megnyerő Valter Attilával szemben.

A legjobb magyarnak járó fehér mezt szombati remeklésének köszönhetően Valter Attila vehette át klubtársától, Dina Mártontól. Valter Tibor az eredményhirdetés előtt azzal a kéréssel fordult a magyar válogatott szövetségi kapitányához, a gratuláló Dér Zsolthoz, hogy tanítsa meg nyerni! ? Szomorú ezt mondani, de csak fejben dől el ? értékelt Valter Attila, aki megemlítette: tavaly is hasonló létszámú versenyzővel érkezett meg a sprintre, de akkor nem érezte úgy, hogy érdemes próbálkoznia. ? Az idén már nem hagytam annyiban, próbáltam a helyemet tartani és minél előrébb jutni. A győztes srác nagyon ügyesen csinálta, elkanyarodott ötszáznál. Lehet, hogy nekem is ezt kellett volna tennem, hisz bátraké a szerencse. Tanulok ebből az esetből, biztos, hogy egyszer-kétszer nekem is összejön majd ilyen győzelem ? fejtette ki a 20 esztendős bringás.

Eredmények, 4. szakasz, Karcag?Miskolc (182 km):
1. Nikodemus Holler (német, Bike Aid) 4:08:44
2. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec) azonos idővel
3. Kamil Malecki (lengyel, CCC Sprandi Polkowice) a. i.
4. Paolo Toto (olasz, Sangemini MG K Vis) a. i.
5. Valter Attila (Pannon Cycling Team) a. i.
6. Olekszandr Prevar (ukrán, Team Novák) a. i.

Az összetettben:
1. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec) 16:34:19
2. Paolo Toto (olasz, Sangemini MG K Vis) 30 mp h.
3. Patrick Schelling (svájci, Vorarlberg Santic) 32 mp h.
4. Kamil Malecki (lengyel, CCC Sprandi Polkowice) 36 mp h.
5. Leszek Plucinski (lengyel, CCC Sprandi Polkowice) 51 mp h.
6. Olekszandr Prevar (ukrán, Team Novák) 52 mp h.
15. Valter Attila (Pannon Cycling Team) 1:52 p h.
19. Dina Márton (Pannon Cycling Team) 2:20 p h.
A gyorsasági pontversenyben 1. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec)
A hegyi pontversenyben 1. Patryk Stosz (CCC Sprandi Polkowice)
A legjobb magyar versenyző 1. Valter Attila (Pannon Cycling Team)

Az utolsó nap következik! A Kazincbarcikán és környékén kijelölt 128 kilométeres útvonal még tartogat két emelkedőt, de ez nem okoz különösebb gondot a mezőny tagjainak. Körversenyeken az utolsó napon nem illik támadni, valószínűleg már csak kevesen hiszik, hogy nem zárult még le a sárga trikóért folytatott csata. Rajt augusztus 19-én vasárnap 12:30-kor Kazincbarcika Fő terén, várható befutó 15:39-kor ugyanott. Ez a szakasz sprintbefutót ígér, de a sárga trikós csapatának várhatóan nagyot kell majd dolgoznia, hogy kontroll alatt tartsa a mezőnyt!

Szóljon hozzá!