ZETApress

hírportál

Tamás a birkózó vb-re készül

Lőrincz TamásLőrincz Tamás túl van a sérüléseken. A hazai rendezésű birkózó-világbajnokságra készülő magyar kötöttfogású válogatott egyik legjobbja több nehézséggel is küzdött idén, ám mostanra már semmi sem gátolja abban, hogy maximális erőbedobással végezze az edzéseket.

? Kisebb sérüléseim voltak év elején, és év közben is. Többek között ezért is hagytam ki a Magyar Nagydíjat, de már kettőzött erővel dolgozunk, és remélem, hogy októberre meglesz a csúcsforma! ? mondta a háromszoros Európa-bajnok, aki 2013 után második alkalommal léphet szőnyegre hazai közönség előtt világbajnokságon.

A 31 éves Lőrincz eredeti súlycsoportjában, 66 kilogrammban többek között olimpiai ezüstérmet nyert, ám a rendszeresen nagyon komoly és megerőltető fogyasztás miatt a számára sikertelen 2016-os riói játékok után feljebb ment, méghozzá rögtön két súllyal. Azóta pedig eddig minden világversenyen érmet nyert, a tavalyi és az idei Európa-bajnokságon is harmadik lett, míg a 2017-es párizsi vb-n ? a második orosz doppingvétsége miatt ? második, így kiváló előjelekkel várja a budapesti versenyt ? tudatta dr. Világi Péter PR-vezető.

? Azt szoktam mondani, hogy 2016 után minden, ami jön, az csak ajándék. Próbálom a görcsösséget teljesen kihagyni a felkészülésemből, és tényleg jutalomjátékként felfogni ezt az évet. Fantasztikus időszak előtt állunk ? jegyezte meg a Bp. Honvéd birkózója.

A Papp László Sportarénában október 20-28-a között sorra kerülő világbajnokságon öccsével, a tavalyi Eb-győztes Viktorral egymást követő napon birkóznak, legalábbis az egyenes ági mérkőzéseket tekintve. Az új, kétnapos lebonyolítási rendszer miatt ugyanis az október 26-án kezdő Viktor, amennyiben döntőbe, vagy a bronzmeccsbe jut, illet ha vigaszágra kerül, akkor szombaton is érdekelt lesz, amikor bátyja megkezdi a küzdelmeket.

? Jobb lett volna, ha mindketten ugyanazon a napon kezdünk, de így sem rossz. Viktor egy nappal előttem lép szőnyegre. Bízom benne, hogy mindent úgy csinál majd, ahogy azt eltervezte, aztán másnap kiszurkolja belőlem (is) az érmet! ? mondta Lőrincz Tamás.

Szóljon hozzá!