ZETApress

hírportál

Attila újra dobogón

Tassi Attila másodjára is feljért a dobogóra Zandvoortban. Hihetetlenül izgalmas futamnak lehettünk tanúi ma a Túraautó Európa-bajnokság holland futamának második versenyén ? tudatta Tóth Liliána junior PR menedzser.

Brillíroztak a HELL ENERGY Racing Team with KCMG versenyzői ? Tassi Attilától bravúros előzéseket és drámai befejezést láthattunk, míg Josh Files az első helyen autózta végig a versenyt. Habár kalandosan kezdődött Tassi Attila hétvégéje ? az első futamról kis-híján elkésett, mivel a versenyre kilátogató tömeg miatt nem tudott haladni az autópályán ? így is sikerült ezüstérmet szereznie a tegnapi versenyen. A siker ugyan nem szállt a fejébe, de izgatottan várta a mai futamot, ahol a fordított rajtrács miatt 7. helyről indult.

A fiatal versenyző a rajt után rendületlenül tört előre, a 9. körben már az élbolyban versenyzett, ahol ezután Kroesszal folytatott kiélezett küzdelmet a 3. helyért. Végül az utolsó körben sikerült megelőzni egy pillanatra versenytársát, a holland azonban kilökve Tassit, visszaszerezte pozícióját. A helyzetet kihasználva az 5. helyen versenyző Richárd beelőzte a magyar versenyzőt, ám Attika lélekjelenlétének köszönhetően szinte azonnal visszavette helyét, így a negyedikként ért célba. Habár Kroes állhatott harmadikként a dobogóra, később a versenybírók ítélete alapján, szabálytalanság miatt Kroes büntetést kapott, így Tassi végül a második futamon is dobogós lett és megszerezte a kiérdemelt harmadik helyet.

? Biztos voltam benne, hogy Kroes szándékosan nem engedett el, hiba jeleztem neki többször is, hogy húzódjon félre, mivel gyorsabb vagyok nála. Tudom, hogy a verseny vége előtt nem szereti senki feladni a dobogós helyét, különösen nem akkor, ha hazai pályán versenyez, de szerintem ez nem jogosította fel arra, amit tett, és nagyon örülök, hogy ezt a versenybírók is így látták! ? mondta Tassi. ? Összességében nagyon élveztem a hétvégét, végre sikerült az autót is jól beállítani. Szerintem kihoztam a maximumot magamból is és az autóból is, szóval elégedett vagyok az eredménnyel és várom a következő futamot! ? tette hozzá az autóversenyző. Josh Files, Tassi csapattársa a 4. helyről rajtolt délután és már az első körben az élre tört, majd végig megtartva pozícióját, győztesként ért célba.

Szóljon hozzá!