ZETApress

hírportál

Eredményes dabasi debütálás

Tomori Győző vezetőedzőA mindössze 16 ezres Pest megyei város férfi kézisei tavaly történelmet írtak: fennállásuk során először jutottak fel az első osztályba. A csapat megállta helyét a legjobbak között is. A csapat kedden otthon 31:30-ra, tegnap a Népligetben 27:24-re nyert a Fradi ellen a Ligakupa elődöntőjében.

? Milyen céllal vágtak neki tavaly szeptemberben az első osztályú szereplésnek? ? kérdezte Takács Gábor a Dabas KC első NB I-es idényének értékeléseként Tomori Győző vezetőedzőtől.

T.Gy: Újoncként természetesen nem tervezhettünk mást, mint a bennmaradást.

? Ehhez képest három fordulóval a bajnokság zárása előtt biztosan őrzik nyolcadik helyüket, a Dabas stabil középcsapatnak számít.

T.Gy: Szerencsére jól sikerültek az igazolásaink, bár azért van néhány hiányposzt az együttesben. Az eddig megszerzett 20 pont nagyon jó teljesítménynek számít. Meccseink közül kiemelkedett az évek óta a bajnokság közvetlen élmezőnyéhez tartozó Tatabánya ellen elért döntetlen.

? Az idén első ízben kiírt ligakupában bejutottak a döntőbe.

T.Gy: Nagyon örülök, hogy finalisták vagyunk. Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy ebben a sorozatban csak a bajnokság második feléhez tartozó, illetve NB I/B-s csapatok indulhattak. Jó ötletnek tartom, hogy minden együttesben csak két külföldi léphetett pályára.

? Ön mellett másodedzőként Szilágy István egykori világválogatott, az 1980-as moszkvai olimpián 4. helyen végzett válogatottunk tagja segíti a csapat felkészülését.

T.Gy: Pista óriási tapasztalata nagy segítségét jelent. Pillanatok alatt átlátja a kritikus helyzeteket, amik nekem adott estben nem tűnnek fel. Meglátásait azonnal jelzi nekem meccs közben, így azonnal tudok reagálni. Ezen felül lelkesedését, megszállottságát át tudja adni játékosoknak.

? Lánya, Zsuzsa világklasszisnak számít, a Fradival kétszer KEK-et, a Győrrel pedig Bajnokok Ligáját nyert.

T.Gy: Büszke vagyok a lányomra. Napi telefonkapcsolatban vagyunk, szoktunk szakmázni is. Sajnos néhány hete sokadik komolyabb sérülését szenvedte el, remélem, hogy ismét talpra áll!

Szóljon hozzá!