ZETApress

hírportál

A Tour de France segít!

Partnerség kezdődött: rangos, a kerékpársportban a legjelentősebb sportszervező céggel készít elő együttműködési megállapodást a Tour de Hongrie szervezőbizottsága ? tudatta Gombkötő Roland. A világ egyik legnagyobb sporteseményének szervezői is közreműködnek majd a Tour de Hongrie elé kitűzött célok elérésében.



A ? többek között a Tour de France versenyét is megrendező ? Amaury Sport Organisation (A.S.O.) két képviselője járt kedd-szerdán Budapesten. Cédric Rampelberg, az A.S.O. médiajogok értékesítéséért felelős menedzsere, valamint Guillaume Kleszcz, az A.S.O. média koordinációs és produkciós igazgatója a magyar fővárosban találkozott többek között Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztossal, dr. Princzinger Péterrel, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökével, Székely Dáviddal, az m4 Sport csatornaigazgatójával és Eisenkrammer Károllyal, a Tour de Hongrie Szervezőbizottságának elnökével.



? Az az egyik feladatunk, hogy a Tour de Hongrie nemzetközi média megjelenését megerősítsük ? mondta Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie Szervezőbizottságának elnöke. ? A versenyünk ebben az évben már magasabb, UCI 2.1-es kategóriába lép, állami segítséggel van megfelelő forrásunk arra, hogy kiemelkedő nemzetközi médiahátteret biztosítsunk az eseménynek. Ehhez kerestünk partnert, és aligha találhattunk volna jobbat, mint a kerékpársport legfontosabb szereplőjét, a Tour de France szervezőit, az A.S.O-t. Van még néhány nyitott kérdés előttünk, de annyit máris kijelenthetünk, hogy partnerség kezdődik a francia céggel. S ha már kapcsolatba kerülünk a világ egyik legkomolyabb sport- és médiavállalkozásával, szeretnénk ezt a lehetőséget a teljes hazai kerékpársport számára biztosítani ? tette hozzá az SZB-elnök.

Arról, hogy az A.S.O. milyen területeken tud a Tour de Hongrie megismertetésében közreműködni, Cédric Rampelberg lenyűgöző bemutatót tartott. Cége évente 25 millió szurkolót csábít az utak mellé, versenyeit több mint ötmilliárd tv-nézőhöz jutattja el, az UCI World Tour-sorozat televíziós közvetítéseinek pedig 65 százalékát birtokolja, a gépezet beindításával a nemzetközi, nemzeti és regionális televíziós csatornák, hírügynökségek, internetes portálok százaihoz juthat majd el a hír a magyar viadalról. A tervek szerint az A.S.O. kapcsolatain keresztül kap lehetőséget a Tour de Hongrie az Eurosporton való megjelenésre, s nemcsak az európai piacon, Ázsiában is minden nap láthatnak majd 45 perces összefoglalót a nézők Magyarországról.

Rampelberg felhívta rá a figyelmet, hogy az eurosportos közvetítések országimázs erősítő hatását tovább fokozhatják a kiegészítő reklámlehetőségek. Egy új verseny fejlődésével kapcsolatban az ausztrál Tour Down Under példáját hozta fel: az év első World Tour-versenye 2011-ben lett az A.S.O. partnere, 2011 és 2018 között az élő közvetítés mértékét tekintve 200, az elért háztartások tekintetében pedig 182 százalékos növekedést ért el a francia cég segítségével. A Tour de Hongrie tekintetében alighanem ennél is látványosabb eredményeket lehet elérni, hiszen a Magyar Körverseny nemzetközi jelenléte ? a verseny méreténél fogva ? mindeddig nem volt jelentős.



Természetesen szóba került az is, hogy hogyan lehetne Magyarország is házigazdája egy jövőbeli Tour de France rajtjának. ? Már csatlakoztunk a Tour de France egyik kezdeményezéséhez, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy az autósok a kerékpárosok kikerülésénél tartsák be a másfél méteres távolságot, ennek kapcsán a KRESZ módosítása is folyamatban van ? mondta Révész Máriusz kormánybiztos. ? A kormány kiemelt figyelmet fordít a magyar kerékpársport fejlesztésére is, s ez nemcsak a Tour de Hongrie támogatásáról szól, támogatjuk a sportszövetséget, s a közeljövőben velodrome-okat is építünk. Szeretnénk a következő években a kerékpáros közlekedési morált a kerékpárút-hálózat fejlesztése mellett hasonló szintre emelni, mint a francia, hogy méltó módon fogadhassunk akár egy olyan nagy eseményt is, mint a Tour de France rajtja ? mondta a kormánybiztos.

A megbeszélés során kiderült, hogy a Tour de France szervezőinek szándéka szerint minden páratlan évben kerülhet sor külföldi rajtra, vagy a legközelebbi időpont, amelyre pályázni lehetne 2021 lenne. A Grand Depart iránt óriási az érdeklődés, de ebben a kérdésben hamarosan további egyeztetés indul a francia és a magyar felek között?

Mi az A.S.O?



Az Amaury Sport Organisation a világ egyik legnagyobb sportszervező cége, olyan gigantikus eseményeket hív életre évről évre, mint a Tour de France és a Vuelta a Espana, két híres háromhetes országúti kerékpáros körverseny, a Dakar rali, a labdarúgó Aranylabda díjátadó, a vitorlázó Le Tour Voile, az utcai futóversenyek egyik kiemelkedő állomása, a Marathon de Paris vagy a golfozók egy kiemelt versenye, a Lacoste Ladies Open de France. Az A.S.O. évente 21 országban, 250 napon keresztül 70 eseménynek a gazdája, de emellett része az Amaury Groupnak is, amely a sportmédia olyan nagyságait tudja magáénak, mint a franciák sport-napilapja, a tekintélyes L’Equipe.



Mi a Tour de Hongrie?



A legnagyobb magyar kerékpárverseny. Az országúti nemzeti körversenyt először 1925-ben rendezték meg, 2018-ban ? történetének eddigi legmagasabb besorolását elérve ? a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség UCI 2.1-es kategóriájú viadala lesz. A résztvevő kerékpárosok augusztus 14-e kedd és 19-e vasárnap között hat nap alatt 800 kilométert teljesítenek majd.

Szóljon hozzá!