ZETApress

hírportál

Hirtelen egyenlített a MAC

MAC?FTCKevesen gondolták, hogy izgalmasan alakul a MAC?FTC párharc a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében. Az újbudai együttes az élen zárta a középszakaszt a bajnokság felső házában, míg a zöld-fehérek harmadikok lettek az alsóházban, így éppen hogy becsúsztak a rájátszásba ? tudtuk meg Takács Gábortól.

A két együttes első mérkőzését a papírformának megfelelően 5:1-re nyerte a MAC a Tüskecsarnokban, ám a második meccsen a Fradi 4:2-re diadalmaskodott ugyanott. A harmadik találkozón aztán robbant a bomba, az FTC Pesterzsébeten 8:5-re nyert és így 2:1 re vezetett az egyik fél negyedik győzelméig tartó küzdelemsorozatban. Tegnap este érthetően felfokozott várakozás előzte meg a két rivális újabb erzsébeti találkozóját.

Jó hangulatban érkeztek a hazai és a vendégszurkolók is az összecsapásra, remek hangulatban kezdődött a meccs. A felek rögtön egymásnak estek, néhány ökölharc is színesítette az ütközetet. Nagy iramot diktáltak a csapatok, sorra alakultak ki a nagyobbnál nagyobb helyzetek mindkét kapu előtt. Az első harmad 19. percében a Fradi megszerezte a vezetést Németh Attila révén. A második játékrészben is folytatódott az adok-kapok a jégen. A zöld-fehérek kapusa, Ševela Péter bravúrok sorozatát mutatta be. Scott Macaulay lövésével szemben azonban már tehetetlennek bizonyult, 1:1-re egyenlítettek a vendégek.

A harmadik húsz perc elején a vezetést is megszerezte a MAC: Tóth Gergely talált a hálóba. A feszültség egyre fokozódott. a Fradi szurkolóinak fergeteges biztatása közepette egyenlített a finn Hietamäki találatával. Következett a hosszabbítás, amely nem tartott sokáig: a 3. percben Bodó Christopher lövése után a Ferencváros kapujában kötött ki a korong, ezzel a vendégek 3:2-re megnyerték a találkozót. Összesítésben 2:2-re áll a párharc, folytatás holnap 19 órakor a Tüskecsarnokban.

1 hozzászólás

  1. Előny a MAC-nál. Csütörtökön este 4:1-re nyertek az újbudaiak a Fradi elleni ötödik mérkőzésen, így 3:2-re vezetnek a párharcban. A hatodik összecsapásra szombaton 18 órakor kerül sor Pesterzsébeten.