ZETApress

hírportál

Kajak-kenus évnyitó

Kajak-kenusportKét központi edzőtáborban, Dél-afrikai Köztársaságban és Portugáliában kezdik meg a meleg égövi felkészülést a magyar kajak-kenu válogatott tagjai ? hangzott el a délelőtti sajtótájékoztatón a Magdolna utcai Nem Adom Fel Cafe&Barban.

Összesen 107 sportoló utazik el ezekre a helyszínekre, ők többnyire a felnőtt válogatott tagjai, de több U23-as és néhány ifjúsági versenyző is bekerült a keretbe. Doma Gergő, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szakmai igazgatója elmondta: a kiemelt támogatásnak köszönhetően senkinek nem lehet majd hiányérzete, a négy-, hat- vagy nyolc hetes táborozások során mindenki csak a munkára összpontosíthat. Hozzátette, hogy dr. Takács Tímea vezetésével megkezdődött egy profi sportdiagnosztikai központ kialakítása, és emellett a két központi edzőtáborban is komoly orvosi háttér segíti majd a sportolók felkészülését. A két helyszínről azt mondta, Dél-Afrikában stabilan meleg az idő, valamint ár-érték arányban is kedvezőbb az európai helyszíneknél, Portugáliában pedig egy rendkívül magas színvonalon felszerelt helyszín várja a versenyzőket.

Hüttner Csaba, aki második szezonját kezdi majd felnőtt szövetségi kapitányként, kiemelte, hogy miután a férfi 500 méteres kajaknégyes olimpiai szám lett, nekik is jobban kell majd fókuszálniuk erre a számra. Már ki is dolgoztak egy tervet, hogy minél ütőképesebb csapatot tudjanak kiállítani, ennek megvalósítása április elején kezdődik. ? Itt nincs hibázási lehetőség, hiszen négy olimpiai kvóta ebben a számban talál majd gazdára ? hangsúlyozta. A 2020-as tokiói játékokat megelőző kvalifikációs világbajnokságot jövőre Szegeden rendezik. Hozzátette, hogy a férfi kenus szakág tavaly gödörbe került, szerinte a versenyzők önbizalomhiányban szenvednek, ezért felrázó összejöveteleket szerveztek, illetve szerveznek. Ahogy fogalmazott, szerinte elindultak a jó irányba, és bízik a tehetséges fiatalok beépülésében is a válogatottba. Elhangzott, hogy miután ebben a szakágban csak a C?1 és C?2 1000 méter maradt az ötkarikás programban, az egyik legtehetségesebb magyar kenusnak, Hajdu Jonatánnak is el kell indulnia a 200 métertől az 1000 méter felé.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke emlékeztetett, hogy a tavalyi év egyfajta őrségváltást hozott, mivel három riói bajnok, Kozák Danuta, Csipes Tamara és Szabó Gabriella sem versenyzett. Ezzel együtt azt mondta: a magyar kajak-kenu megállta a helyét, különösen az Európa-bajnokságon, de a világbajnokságon is szerzett aranyérmet olimpiai számban. Kiszivárgott hírekre hivatkozva elárulta, hogy a tokiói játékokra hat-hat férfi és női kajakos, valamint két-két férfi és női kenus kvóta szerezhető majd. ? A lehetőségek maximálisan a rendelkezésünkre állnak. A kormány kiemelt támogatásának köszönhetően a versenyzők nagyszerű körülmények között készülhetnek ? hangsúlyozta.

Az elnök megerősítette, hogy van egy doppingeset a sportágban, de mint mondta, a jogerős ítélet megszületéséig nem hozhatják nyilvánosságra az érintett sportoló nevét, ? Meg tudom erősíteni a sajtóban megjelent információt, nevezetesen, hogy egy MKKSZ égisze alá tartozó sportoló A-mintája pozitív lett, a versenyzési jogát felfüggesztettük. A sportoló kérte a B-próbát, ez is pozitív lett, ezek után a HUNADO, a Magyar Antidopping Csoport lefolytatja a doppingeljárást ? mondta Schmidt Gábor, aki azonban visszautasította azt a megközelítést, hogy doppingbotrány lenne a sportágban. ? Az MKKSZ élére állt a doppingellenes harcnak és elkötelezett a tiszta sport mellett. Tavaly és idén is 25 millió forintos megrendelést adtunk, adunk a HUNADO-nak, az egyik általunk megrendelt vizsgálat során derült ki a mostani eset is. Emellett felvilágosító munkát is végzünk a fiatalok körében. Tavaly 17 doppingeset volt Magyarországon, ebből csak egy kajak-kenus ? jelentette ki az elnök.

A sajtótájékoztatón bemutatkozott Makrai Csaba, az új utánpótlás kapitány, aki az idei év egyik legfontosabb feladatának az ifjúsági olimpiai kvalifikációt és az ottani jó szereplést nevezte, míg Weisz Róbert, a para-szakág vezetője kijelentette: a szakág folyamatosan fejlődik, s Tokióban, a 2020-as paralimpián már hárommal több számban indulhatnak a fogyatékkal élő sportolók. A gyorsasági szakágban az idei év fő versenye a portugáliai Montemor-o-Velhóban augusztusban sorra kerülő világbajnokság lesz, magyar szempontból pedig a májusi, szegedi világkupa jelenti majd a másik csúcspontot. A Európa-bajnokságot júniusban rendezik Belgrádban.

Szóljon hozzá!