ZETApress

hírportál

V4 Futóhétvége Pest-Budán

32. SPAR Budapest Maraton 2017Akár harmincezer fölött is lehet az indulók száma jövő héten szombat-vasárnap a 32. SPAR Budapest Maraton Fesztivál ? V4 Futóhétvégén ? tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón a Bem rakparti Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: idén Magyarország látja el a visegrádi négyek elnökségét, és az ehhez kötődő programsorozat része a verseny. Ez is mutatja, hogy a magyar elnökség komolyan gondolja a közép-európai országok összekötését. ? Magyarország sportnagyhatalon, ez nem kérdés, Budapest a világ egyik legszebb városa, a rendező Budapest Sportiroda pedig ezt a kettőt köti össze a futófesztivállal ? fogalmazott Szijjártó Péter, aki többször indult a futófesztiválon jelezte, hogy idén az első maratonjára készült, ám jövő vasárnap Boris Johnson brit külügyminiszter meghívására Angliába kell utaznia.

Kocsis Árpád, a BSI ügyvezetője hangsúlyozta: a maratoni távra ? amelyen a hazai legjobbak az országos bajnoki címért is küzdenek ? csaknem hétezer indulót várunk, és a futóhétvége versenyeire 84 országból érkeznek résztvevők. Fut a város, fut az ország! ? mondta a versenyigazgató kiemelve, hogy Budapest minden kerületéből neveztek, s Magyarország ezer településéről jönnek futók. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy Budapest Európa egyik futó-fővárosa. A 42,195 kilométeres távon a legidősebb résztvevő egy 78 éves olasz futó lesz. ? Ha kedvező lesz az időjárás, akár harmincezer fölött is lehet az indulók száma! ? jelentette ki Kocsis Árpád.

Jövő szombaton a rövidebb távok versenyeire kerül sor a Városligetben, lesz V4 váltó, családi futás és öt kilométeres minimaraton. A 32. SPAR Budapest Maraton vasárnap 09:30-kor rajtol a Hősök teréről. Az indulók az Andrássy út után a Lánchídon jutnak át Budára, az útvonal a főváros legszebb részein halad keresztül, négy hidat érint, és idén a Margitszigeten is átfutnak a maratonisták. Ezen a napon még maratonstafétát, valamint 10 és 30 kilométeres versenyt is rendeznek. A futófesztiválon több híresség is indul, így Pető Tibor kétszeres világbajnok evezős, valamint Kulifai Tamás olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakozó, Váczi Eszter énekesnő, Novák Katalin, az EMMI család-, ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, és Németh Balázs, az m1 műsorvezetője, aki első maratonjára készül. A szervezők a 12 frissítőállomáson többek között 33 ezer banánnal, hatvanezer liter vízzel és 3 mázsa szőlőcukorral várják a futókat.

Szóljon hozzá!