ZETApress

hírportál

Triatlonújváros célegyenesben

Duatlon-váltóA hétvégi 21. ITU Triatlon Világkupa és 12. ETU Triatlon Junior Európa-kupa már a helyszínen tartózkodó versenyzőinek, edzőinek, sportvezetőinek ünnepélyes köszöntésével, a résztvevő 46 nemzet lobogójának bevonultatásával célegyenesébe fordult a triatlonújvárosi 19. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét.

A Nagyhét hatodik, Tiszaújváros Napján a Tisza Televízió munkatársainak jóvoltából már 10 órakor elkezdődtek a VUK-nap névre keresztelt gyermekrendezvények, melynek díszvendége Koltay Róbert színművész-rendező volt, akinek látogatásának apropóját az adta, hogy ő is hangját adta a Dargay Attila által készített VUK című rajzfilm egyik szereplőjének. A játszópark, a városnéző kisvonat és az állatsimogató egész nap telt-házzal üzemelt. Nagy sikere volt az Egyszervolt Mese-zenekarnak is, melynek egyik, VUK-jelmezbe öltözött tagjával késő délutánig fotózkodhattak a kicsinyek. A témához kapcsolódó rajzpályázat díjait Bráz György, Tiszaújváros polgármestere, a kilenc napos rendezvénysorozat szervezőbizottságának társelnöke és Koltay Róbert adták át.

Este hattól a három tagú duatlon-váltók sorakoztak fel a Hotel Phőnix nagy parkolójánál, hogy megkezdhessék az 1 km futásból, 4 km kerékpározásból és újabb 1 km futásból álló tömegsportos feladat teljesítését. A 71 egység tagjai között ezúttal is ott volt Szonda Kornélia egykori sokszoros kajak világ- és Európa-bajnok, aki saját futótávja mellett keresztfiával kocogta le a második futó-etapot.

Az est folytatásában, 19 órakor a Városház téren köszöntötték a külföldön Triatlonújvárosként is ismert és kedvelt településre érkezett sportolókat, vendégeket. A résztvevő országok zászlóinak bevonultatását követően Márkus Gergely, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) sportigazgatója, egyben a tiszaújvárosi nemzetközi viadalok versenyigazgatója üdvözölte az egybegyűlteket: Mindig zavarban vagyok, amikor az ITU képviseletében kell itt színpadra lépnem, hiszen én elsősorban tiszaújvárosi vagyok. Fiatal sportágunkban nagyon soknak számít az, hogy megszakítás nélkül a 21. világkupa-futamot rendezheti meg egy város, az pedig, hogy 46 nemzet sportolói látogatnak el ide, szintén nagy büszkeséget jelenthet valamennyiünk számára. Arra is büszkék lehetünk, hogy először lesz élőközvetítés az elit versenyekről. A versenyzők, a rendezők nagyon készülnek. Reméljük a nézők ezúttal is több ezren buzdítják majd a sportolókat! Az ITU nevében köszönetet mondok a városnak, az önkormányzatnak és a szponzoroknak nélkülözhetetlen támogatásukért!

VUK-napDr. Fülöp György, Tiszaújváros alpolgármestere, a szervező bizottság önkormányzati összekötője Bráz György, Tiszaújváros polgármestere, a képviselő testület valamennyi tagja és saját maga nevében köszöntötte a jelenlevőket: Boldogok vagyunk, hogy évről-évre házigazdái lehetünk ennek a fantasztikus eseménynek! Mindig csodálattal adózunk a kiváló sportolók teljesítménye előtt. Persze haza húz a szívünk és idén is elsősorban a magyaroknak, ezen belül a tiszaújvárosiaknak szurkolunk majd a világkupán és a junior Európa-kupán. Mindig tisztelettel fogunk megemlékezni dr. Márkus Gáborról, a XXI. század sportjának nevezett triatlon helyi megteremtőjéről, a világkupa és a Nagyhét megvalósítójáról, akinek 2015-ben szobrot állítottunk a Dísztó partján.

A hivatalos ceremóniát követően ? a tavaly elkezdett hagyományt folytatva ? bensőséges hangulatú megemlékezést tartottak dr. Márkus Gábor szobránál. A tisztelet és szeretet virágait a Márkus-család tagjai, a városi önkormányzat fent említett vezetői, a képviselő testület tagjai, a helyi intézmények vezetői, sok-sok hazai barát, ismerős helyezte el a szobor talapzatánál. Az estét a Zenevonat Szuperprodukció LGT Sztárokkal címet viselő, fergeteges koncert zárta.

A Sport2 élőben közvetít

A Nagyhét szervező bizottságának sikerült megteremteni annak feltételeit, hogy a 21. ITU Triatlon Világkupa július 23-i, vasárnapi női és férfi döntőit élő adásban követhessék a sportág barátai. A Sport2 csatornán 15.30 kor kezdődik a női finálé, 17 órakor pedig a férfi döntő közvetítése. Szintén televíziós hír, hogy a Tisza Média Kft. munkatársai idén is üzemeltetik a Triatlon TV-t. A július 15-23-a közötti napi adásokat (tudósításokkal, interjúkkal) meg lehet tekinteni, illetve vissza lehet nézni honlapjukon.

A pénteki folytatás

A Nagyhét mai Fortrex Napján 17 órakor az Absolut Rock Band kezd a KreAktív színpadon. 18 órakor kezdődik a tömegsportos futás, melyen a hétvégi világkupa kerékpáros pályáján 2 km teljesítése vár az érdeklődőkre. Jelentkezés 17 órától a Hotel Phőnix melletti nagy parkolónál. A közös sportolás után folytatódhat a szórakozás, 18.30-kor az Alexa Country Band (KreAktív- színpad), majd 20 órától az Intim Torna Illegál (nagyszínpad) gondoskodik az igényes zenéről, csakúgy, mint 21.30-tól az Új Bojtorján (KreAktív-színpad) ? tudatta Szűcs István, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub sajtóreferense.

Szóljon hozzá!