Elkészült a program
Ma a Budapest-Bamako szervezői az AutoSport Expo 2009. kiállítás első napján, sajtótájékoztató keretében jelentették be a 2010-es futam útvonalát, mely alapján az eddigi legkeményebb Budapest-Bamakóra készülhetnek a versenyzők.
Nagyon röviden és tömören 42 nap, 20 ezer 314 kilométer, nyolc lengéscsillapító és két laprugó voltak a Budapest-Bamako 2010. bejárásának a fő számai. Mindez számos rekordot jelent, hiszen ennyi időt még soha nem emésztett fel a bejárás, illetve ennyi kilométer sem került egyszerre itiner-író járműbe a Bamako történetében. Az elfogyasztott futómű pedig utal a pálya nehézségére ? mondta Polgár András, a Nagy Afrikai Futam versenyigazgatója.
A versenyzők a 9108 km-es távból körülbelül 6300 kilométert tesznek meg Afrikában, mely távnak a jelentős része korábbi Dakaros útvonalakat és más kemény off-road szakaszokat jelent. A márciusban közzétett útvonalhoz képest összesen két etapot módosítottak a szervezők az októberi bejárás során.
Az egyik etapot az apály-dagály ingadozása húzta keresztbe, mivel a 600 km-es napi szakasz rajtát csak délután egy órakor, apály idején tudjuk megtartani, így egy megállót be kellett iktatnunk, és emiatt eltöröltük a kiffai pihenőnapot. A másik módosítás mellett egy jótékonysági akció miatt döntöttünk. A mezőny a befutó előtti, utolsó éjszakát nem Katienanál, hanem Togounál tölti, ahol február elsején, a Bamako zárónapján egy iskolai adományozással indul az utolsó etap ? mondta Polgár Tamás főszervező.
A sajtótájékoztató során az Afrikai?Magyar Egyesület koordinátora, Szilasi Ildikó ismertette a Budapest-Bamako 2010. Humanitárius Programját, mely során a futam szervezői és az egyesület legalább egy húsztonnás, 86 m3-es, adománnyal teli kamiont juttatnak el a Nagy Afrikai Futam által érintett útvonalán található több rászoruló intézménybe.
Az adományokat oktatási, egészségügyi és szociális intézmények között osztják szét, többek között a marokkói Aghouliseban, a mauritániai Nouakchottban és Mali északi részén található Diemában, valamint Bamako városában. Az intézmények között szerepel többek között a Niaber csecsemőotthon, ahol az első táv-örökbefogadószülő Fábry Sándor volt, valamint a Jajkiáltás Központ, a szexuális erőszakot elszenvedett gyermekek otthona is.
Szervezetünk a jövőben nem csak segélyezéssel kíván foglalkozni, a későbbiekben a fejlesztésre helyezné a hangsúlyt. Jelmondatunk: Tudunk nagyot tenni! ? tette hozzá Szilas Ildikó. Az Afrikai?Magyar Egyesület, mint a segélyezésben és fejlesztésben járatos partner arra törekszik, hogy a futam résztvevőit elkötelezetté tegye az adományozásban, az Idén halat, jövőre hálót! ? elgondolás jegyében.