ZETApress

hírportál

A nemzet búcsúja

Néhány perccel kilenc óra előtt az ORFK Köztársasági Őrezred rendőrei a Szent István Bazilika altemplomában helyezte végső nyughelyére Puskás Ferencet. A díszőrség már két nappal ezelőtt is a koporsó körül állt, amikor a bazilikában felravatalozták a nemzet sportolóját.

Csütörtökön délelőtt 10 órától róhattuk le kegyeletünket. Délután 3 óra körül érkeztem. Nagy tömegre, hosszú sorra számítottam, de szerencsémre könnyen és gyorsan bejutottam a templomba. Az oltár előtt feküdt a koporsó, négy sarkánál egy-egy díszőr posztolt. Öcsi arcképe nézett szembe velünk. Mindenütt sok-sok virág. A padokban, egy lezárt és védett részben pár tucatnyian üldögéltek. Mint mára kiderült, ők voltak a családtagok, de megőrizték inkognitójukat. Nem akartak a média érdeklődésébe kerülni.

Sportos búcsúztatás

A koporsó mára a Puskás Ferenc Stadionba került. Délután kettőkor nyitották ki a kapukat, de alig pár ezren lézengtek a negyvenezer fős lelátókon. Négyre hozták be a díszőrök Öcsi földi maradványait, s megkezdődött a sporttársak búcsúja. Az NB 1-es és NB 2-es futballisták mindannyian megjelentek, hatalmas kört vonva a ravatal köré.

Schmitt Pál, a MOB és a kegyeleti bizottság elnöke kórházi kezelése miatt nem jöhetett el. Levelét ? melyben az olimpikonok nevében búcsúzott el az 1952-es helsinki olimpia bajnokától ? Novotny Zoltán sportriporter olvasta fel. Itt volt viszont a NOB korábbi elnöke, a spanyol Samaranch, valamint a Real Madrid és a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnöke is. Az utóbbi alelnökként az UEFÁ-t is képviselte. A FIFA és az MLSZ elnöke ugyancsak megjelent. Az aranycsapat még élő két tagja közül Buzánszky Jenő jobbhátvéd búcsúzott Puskás Ferenctől a kapus Grosics Gyula nevében is. Megemlékezett Szepesi György, az Aranycsapat 12-ik tagja is, aki az első válogatott mérkőzésén az ugyancsak első válogatott mérkőzését játszó Puskás gólját közvetíthette.

Az egész ceremóniát Koltai Gábor rendezte, ezért a Honfoglalás című filmjéből is felfedezhettünk motívumokat. Felcsendült öccsének, Koltai Gergőnek egyik filmdala is Demjén Ferenc előadásában. A táncosok nagyon visszafogottan, a szertartáshoz méltóan mozogtak. Az egyórás búcsúztató végén a koporsó ágyútalpra kerül, s a hat lovas fogat megindult a Hősök tere felé.

Katonai pompa a száguldó őrnagynak

A spanyolok már nem kisérték tovább a menetet, mert a holnapi Sevilla elleni bajnokira készültek. Ők már kora délelőtt megérkeztek és az özveggyel ebédeltek. Erzsébet asszony nem ment ki a stadionba, a Hősök terei katonai búcsúztatót is kihagyta, csak a bazilikában kapcsolódott az eseményekbe. Végigkísérte viszont a menetet Öcsi lánya, Anikó férjével és a család fiatalabb tagjai együtt.

Amíg a menet a Dózsa György úton haladt, az MTV stúdióbeszélgetéséből történelmi visszatekintést hallgathattunk. Glatz Ferenc akadémikus elmondta, hogy az Aranycsapat a soknemzetiségű játékosok gyűjtőhelye volt. Nem csak a sváb származású Purczel Ferenc módosította a nevét Puskásra, hanem rajta kívül még legalább öten születtek más néven. Akadt közöttük még cigány is. A vallási különbségek sem álltak a barátság útjában, hiszen a katolikus Puskás is jó barátságban volt öt-hat zsidó csapattársával.

A Hősök terén katonai pompával vettek búcsút a posztumusz dandártábornokká előléptetett száguldó őrnagytól. Szabó Tamás tábori püspök mondott búcsúbeszédet, volt díszsortűz, majd a kürtös takarodót fújt. Elhangzott a Bán bánból a Hazám, hazám című ária. Nem is lehetett volna ez másként, hiszen Puskás Ferenc 36 évi külföldi tartózkodás után visszatért magyar földre 1992-ben. A nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely ? hallgattuk a Szózatot még a Népstadionban Latinovits Zoltán előadásában. ? Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell! Az életút ismeretében ezek most valóban nagyon aktuális mondatok voltak a hazájába visszatért elhunythoz.

A temetésen nem volt politikai szembenállás

A hatlovas fogat hét órára érkezett a bazilika elé. Sólyom László köztársasági elnök kezdte meg a beszédek sorát. Puskás nem csak életében, de halálában is összehozta a nemzetet, mondta az államfő és ebben nem is tévedett. Együtt volt a ravatalnál ellenzéki és kormánypárti politikus. A kormány nevében Lamperth Mónika, a sportot felügyelő önkormányzati és területfejlesztési miniszter emlékezett.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök celebrálta a szentmisét, de jelenvolt Tőkés László református püspök is. A korábbi szövetségi kapitányok, a későbbi kispesti játékosok és a család szóvivője is búcsúzott a nemzet halottjától. Az altemplomba már csak a szűk család és néhány meghívott mehetett le, a többiek kivetítőn nézhették a sírba tételt. Eredetileg a család a hamvasztásra gondolt, régen megvásárolták az urnahelyeket, de a Kegyeleti bizottság ennél méltóbb nyughelyet szánt a legismertebb magyarnak. Az altemplom így talán a nemzet kegyeleti helyévé is válhat hamarosan.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Pihenőre vonulnak a csapatok
  2. ZETApress » Festmények az altemplomban

Szóljon hozzá!