ZETApress

hírportál

Négy keréken borvidéken

Már csak egy hét, és kezdetét veszi a XXI. Magyar Borok Útja Rallye, melynek száz autóból álló mezőnye idén a Balatoni Borrégiót fedezi fel. Az exkluzív élménytúra a megújulás jegyében a nagy borászok mellett kis pincészeteket is meglátogat ? tudtuk meg ma délben a Pesti Vigadó Étteremben. Fotóink Lantai József felvételei.

A verseny háziasszonya Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökségi szóvivője, a köztestület Zala megyei elnöke lesz ? aki tavaly Szedlák Attila, a NAK elnöki kabinetfőnöke mitfahrereként indult a XX. MBÚR-on ?, a házigazda pedig július 21-én bemutatott Buda Márton lett, aki kolléganőjével ellentétben első alkalommal vesz részt a boros országjáráson.

Alig több mint egy hét múlva, augusztus 26-án pénteken 7 óra után a kőbányai Kincsem Parkban felbőgnek a motorok, és a Magyar Borok Útja Rallye 100 autóból álló mezőnye nekivág a mintegy 700 kilométeres versenytávnak, és felfedezi a teljes Balatoni Borrégiót, benne a Somlói Borvidéket, Badacsonyt és a Balaton-felvidéket, a Boglári és Zalai Borvidékeket, valamint a Balatonfüred-csopaki Borvidéket. A fővédnökök dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter ? aki jövő pénteken rajtoltat is ? és dr. Pintér Sándor belügyminiszter lesznek.

A Magyar Borok Útja Rallye egyik kiemelt célja, hogy felfedezze és bemutassa Magyarország szebbnél-szebb tájait és borvidékeit. Idén 17 pincészetet látogatnak meg, az ismert nagy nevektől az egészen kicsi, ámde magas színvonalon működő családi vállalkozásokig. A sajtótájékoztatóra is elhozta legfinomabb borait a nemesvitáli Csali Szőlőbirtok, a zánkai Lídia Borház és a csobánci Villa Tolnay ? akiket Buda Marci házi bácsi mutatott be ?, míg a vendégek soraiban további fogadó borházak képviselői foglaltak helyet.

? Egy pohár bor olyan, mint egy jól megírt regény. Izgalommal kóstolod meg, és minél többet akarsz megtudni róla! Minden évben más, hiszen más az időjárás is, fejlődnek a borászok és a pincészetek, minden évben új és izgalmas dolog várni és megkóstolni az elmúlt év eredményét. Sokszor nem tudunk kellő időt szentelni azokra a gasztronómiai, kulináris és turisztikai élményekre, amelyekre egyébként vágyunk és igényünk van. Ezt próbáljuk bepótolni, orvosolni azzal a csodálatos három nappal minden évben, amit együtt tölthetünk a versenyzőinkkel a Magyar Borok Útja Rallye-n ? mondta Megay Róbert Péter, a Szervezőbizottság elnöke. ? Büszkék vagyunk arra, hogy elértük a várt száz autós álomhatárt, és a törzsvendégnek számító baráti társaságok mellett új indulókat is köszönthetünk, köztük kiváló agrár szakembereket, közéleti személyiségeket, vállalkozókat és sportolókat egyaránt! Külön öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy elfogadta felkérésünket a háziasszonyi szerepre Süle Katalin ? tette hozzá a főszervező.

A tudatos, felelősségteljes és biztonságos közlekedés népszerűsítés hagyományosan kiemelt célja a Magyar Borok Útja Rallye versenysorozatnak. A versenyzés óráiban a borkóstolás minden résztvevő számára szigorúan tilos, napközben a mezőny egymásra, a versenyre, a csodálatos tájra, a vendéglátó borászokkal való találkozásra és beszélgetésre, a borászat működésének és filozófiájának megismerésére, valamint az általuk kínált finom falatokra koncentrál. A kitűnő hazai borok megízlelése természetesen nem marad el, a szálláshelyre visszatérve, az aznap meglátogatott borászok mutatják be és kóstoltatják legfinomabb tételeiket.

? Tavaly a kamara képviseletében vettem részt a XX. Magyar Borok Útja Rallye-n. Nem vezettem, csak az itinert olvastam, de így is nagyon élveztem minden egyes percét. A közlekedésbiztonsági küldetést utazó nőként és családanyaként én magam is fontosnak tartom. Utazás közben a gyerekekkel folyamatosan tanuljuk a szabályokat, így úgy érzem, hogy ők is felkészültek a biztonságos közlekedésre. Az egy évvel ezelőtti versenyen olyan helyekre sikerült eljutnom, ahova valószínűleg nem látogattam volna el, mert nem azok a kimondott turisztikai célpontok. Olyan gyöngyszemeket láttam, amelyek örökre megmaradnak emlékezetemben. Úgy gondolom, a rendezvénynek az is egy fontos üzenete, hogy találjuk meg helyben a saját értékeinket ? mondta el a házinéni.

Versenyzőként évek óta ott van az autós Magyar Borok Útja Rallye mezőnyében, a hazai és nemzetközi járműipar elismert szereplőjeként kiemelten fontosnak tartja az autósok-motoros társadalom biztonságos közlekedését, továbbá a közlekedés résztvevőinek békés egymás mellett élését Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke. ? Szeressük és tiszteljük egymást, a közlekedés többi résztvevőjét, és tartsuk be azokat a szabályokat, melyek saját magunk és mások érdekében is fontosak! Csodálatosak a magyar tájak és azok az útvonalak, ahova ezek a versenyek eljutnak, nekünk az a dolgunk, hogy ezt felelősségteljesen élvezzük, így mindannyiunk számára élmény lesz ez a három nap! ? emelte ki a Szervezőbizottság tagja.

A versenyzők péntek-szombati szállása a tapolcai Hotel Pelionban lesz, ahol számukra esti élményprogrammal, kellemes hangulatú baráti-üzleti kapcsolatépítéssel, valamint a tőlük megszokott több meglepetéssel készülnek a szervezők. Az ünnepélyes díjkiosztót az augusztus 06-28-a közötti Balatonfüredi Borhetek záróeseményeként jövő vasárnap 16 órakor a Tagore sétányon tartják.

Szóljon hozzá!