ZETApress

hírportál

Farkasé a 48. Kékszalag

Kékszalag farkassalLitkey Farkas Festipay nevű katamaránja nyerte a 48. Kékszalag Erste World Nagydíjat. A csapat Keszthely előtt vette át a vezetést és nem is engedte ki kezéből a balatonfüredi célig. Ezzel Litkey Farkas 12. győzelmét szerezte a Kékszalag versenyeken. A várt erős szél végül elmaradt, így a rekordidő ezúttal nem dőlt meg.

A verseny ? noha a szerda este lecsapó vihar néhány hajóban komoly károkat okozott ? végül az előzetesen meghirdetett időpontban, csütörtök reggel kilenc órakor rajtolt el. A 480 nevezett hajó közül végül mintegy 450 vágott neki a légvonalban 155 kilométeres távnak. Előzetesen arra lehetett számítani, hogy az erős szél felforgatja az esélyeket, ám végül ez nem történt meg. A balatonfüredi rajt után négy katamarán került az élre, és ugyanez a négy katamarán alkotta az első négy helyezettet néhány órával később, amikor a Balaton körbevitorlázása után visszatértek Balatonfüredre.

A verseny végül nem a szélben, hanem a szélcsendben dőlt el: a vezető hajók a Balaton nyugati csücskében, a Keszthelyi-öbölbe behajózva hirtelen olyan területen találták magukat, ahol szinte semmi szél nem fújt. Litkey Farkas rutinjának köszönhetően itt megtalálta azokat a szélcsíkokat, amelyeken vitorlázva megelőzte vetélytársait, elsősorban a rekordot tartó Fifty-Fifty nevű katamaránt.

Keszthely felől visszafelé vitorlázva a megszerzett előnyt Litkeyék már nem adták el. Az egyre erősödő szélben magabiztosan, mintegy 4-5 kilométerrel a Józsa Márton vezette Fifty-Fifty csapata előtt tudtak vitorlázni, és végül 8 óra 34 perc 6 másodperces idővel értek célba. Második a Fifty-Fifty 6 perc 14 másodperc hátránnyal, harmadik pedig a dr. Kaiser Kristóf kormányozta Extreme Sailing Team lett 14 perc 42 másodperc hátránnyal.

A legjobb egytestű vitorlás a Principessa nevű libera lett, amely Oroszlán Péter kormányzásával győzött ebben a kategóriában. A többtestű hajók előnyét mutatja, hogy abszolút értékelésben a Principessa a nyolcadik helyen végzett. Természetesen a 48. Kékszalag Erste World Nagydíj ezzel nem ért véget. A 450 hajó nagy része előtt még nagy út áll az éjszakában, s az erős szélben önmagában az is nagy sportteljesítmény, hogy megteszik ezt a távot.

1 hozzászólás

  1. Litkey Farkas emelte magasba a Kékszalagot. Nem volt szokványos az idei vitorlázás, amelynek díjait ma este adták át Balatonfüreden. Az időjárás kemény próbára tette a vitorlázókat, akik ennek ellenére jól helyt álltak, és a 480 nevező közül végül közel 400 hajó tudott célba érni. A versenyt a hagyományosan szombat este tartott ünnepélyes díjkiosztó zárta, amelyen a győztesek magasba emelhették az elsőknek járó egyedi herendi porcelán kupát és a Balaton Kékszalagját.