ZETApress

hírportál

OMV a vízipólóért

23 millió utánpótlásraTöbb százezer autós segítségével támogatja a vízilabda-utánpótlást az OMV. Egy hónap alatt több mint húszmillió forint gyűlt össze a Magyarországon idén 25 éves OMV több mint 170 töltőállomásból álló hazai hálózatában a legtehetségesebb magyar vízilabda-játékosok támogatására ? tudatta Leszák Tamás.

Közel hétszázezer tankolás segítségével összesen több mint húszmillió forint gyűlt össze az OMV Hungária tavaszi akciója keretén belül a vízilabda-utánpótlás támogatására. A támogatást jelképesen Wilfried Gepp, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója adta át dr. Kemény Dénesnek, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnökének.

Az OMV ez év elején vált a magyar vízilabda utánpótlás-válogatott hivatalos szponzorává. A társaság több mint 170 magyarországi töltőállomásán a márciusi jubileumi akció keretén belül minden, 25 liter feletti tankolásból 25 forintot a fiatal vízilabda-tehetségek támogatására fordít. A vásárlók emellett az OMV-töltőállomásokon adománykártyák megvásárlásával is támogathatták az ifjú sportolókat, akár Supershop-pontjaik segítségével is. A több mint 600 ezer tankolásból több mint 16 millió, a vásárlók személyes felajánlásaiból pedig közel hétmillió forint gyűlt össze.

Az MVLSZ adatai szerint a vízilabda egyre népszerűbb a fiatalok körében, a sportág bázisa az elmúlt években újra emelkedett: a mintegy kilencezer sportolóból ma már hét- és félezer a fiatalok száma. A növekedésben kulcsszerepe van az elkötelezett támogatóknak, az új uszodáknak, illetve a sportág töretlen népszerűségének is. A magyar utánpótlás-válogatottak rendre a legjobbak között végeznek a világversenyeken is.

? Különleges kapcsolat alakult ki az OMV és az MVLSZ között, így az anyagi mellett kiemelt erkölcsi elismerést is jelent Közép-Európa egyik legnagyobb vállalatának támogatása. Büszkén látjuk, hogy a legsikeresebb magyar olimpiai csapatsportág, azaz a vízilabda iránt ilyen mértékben elkötelezettek a magyar autósok ? fogalmazott dr. Kemény Dénes. ? A jövő sikereit támogató kampányunk eredményei visszaigazolják, hogy nemcsak megértettük, hanem sikeresen képviseljük is a magyarországi autósok által fontosnak tartott, általunk is vallott értékeket. A minőség a legfontosabb vállalati alapértékünk, éppen úgy, mint a legkiemelkedőbb fiatal pólótehetségeknek ? hangsúlyozta Wilfried Gepp.

A befolyt összeget teljes egészében az utánpótlás nevelésére fordítja a szövetség. Az OMV a jelenleg is zajló, országos Suli Póló-bajnokság névadó szponzora. A bajnokság selejtező fordulói jelenleg is zajlanak, a döntőt pedig június 7-én és 8-án rendezik Cegléden, igazi nagy vízilabdás eseményként. Az OMV-nek és az MVLSZ-nek köszönhetően minden résztvevő gyermek egyedi pólót és emléklapot, a döntőben és a selejtezőkben érmet, a legjobbak pedig kupát kapnak majd.

Az együttműködés keretén belül egy nyári nemzetközi utánpótlástornát is rendeznek. A várhatóan augusztusban sorra kerülő I. OMV Kupán Horkai György csapata hazai pályán erős ellenfelekkel találkozik majd. Az OMV támogatásával a Balatonon és más strandokon is találkozhatnak majd az érdeklődő gyerekek és felnőttek a sportággal, a Pólónyár a közösségi vízilabdát teremti meg, hiszen közel félszáz szabad-vizes strandon telepítenek majd pólókapukat.

Szóljon hozzá!