Öt pont maradt a kék-fehér előny
Nem sikerült növelnie előnyét az NB I éllovasának az őszi záró fordulóban. Az MTK 37 ponttal áll az élen a ZTE előtt. Igaz, ehhez Mészáros játékvezető segítsége is kellett Zalaegerszegen. Tíz percig túlóráztatta a csapatokat tegnap délután, így a hosszabbítás utolsó percében lőtt góljukkal a hazaiak 1:0-ra győzték le a tatabányaiakat.
A forduló nyitó mérkőzésén, pénteken az MTK 3:2-re nyert Újpesten, így a lilák maradtak a negyedik helyen. A Debrecen Sopronban nyert 6:1-re, de a bírói segítséggel három pontot gyűjtő, 32 pontos zalaiakat mégsem tudta megelőzni. A DVSC 30 ponttal a harmadik helyen várja a jövő szombati első tavaszi fordulót.
A Vác pécsi 1:1-es döntetlenjével maradt az utolsó helyen. A rákospalotaiak tegnap délután 2:0-ra verték az ötödik helyezett Fehérvárt, így a 13-ok. Paks a középmezőnyben csak 1:0-ra verte a 14-ik Kaposvárt, míg Diósgyőrben Sopronhoz hasonlóan ugyancsak hét gól született. Igaz itt szorosabb volt az eredmény, a győriek 4:3-ra kaptak ki, s a kilencedikek. Legyőzőjük a hatodik helyre jött fel.
A forduló és az őszi szezon utolsó összecsapására holnap este kerül sor Csepelen a Honvéd és a Vasas csapatai között. A 15-ik helyen álló kispestiek öt ponttal vezetnek a váciak előtt, s hétfői győzelmükkel kikerülhetnek a kieső zónából.