ZETApress

hírportál

Gundi készül a májusi regattára

Gundel Takács Gábor már nagyon készül a május 7-i Dunai Regattára, ahol evezős- és sárkányhajós futamokat közvetít majd. Ezúttal a népszerű műsorvezető nem csak szakemberként, hanem szülői szemmel is követi majd az eseményeket, ugyanis lánya is rajthoz áll ? tudatta Aradi Rebeka.

Gundi már izgatottan várja a május 7-i Dunai Regattát. Az egész napos ingyenes szombati rendezvényen ugyanis lánya, a 20 éves Anna is versenybe száll: az egyik egyetem amatőr sárkányhajós csapatát erősíti. Édesapja a legnagyobb rajongója, aki a budai Műegyetem rakpartról szurkol majd egy szem lányáért.

? Idén immár negyedszer rendezi meg az Antall József Tudásközpont a Dunai Regattát, ami mindig nagyon jó hangulatú. Napközben egyetemi profi evezős- és amatőr sárkányhajó versenyek zajlanak, a parton különböző extrém sportokat is ki lehet próbálni, este pedig koncertekkel várják az érdeklődőket ? ilyenkor kicsit én is megfiatalodom ? mesélte Gábor, a rendezvény műsorvezetője és kommentátora, aki tavaly az ergométert is kipróbálta.

? A sárkányhajózást én is kipróbáltam tavaly Kínában, ahol a sportnak több ezer éves hagyománya van: minden évben megrendezik a sárkányhajó ünnepet, amikor az egész ország a versenyekre figyel. A magyar csapatban én voltam a dobos, Kozmann György többszörös világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes magyar kenus pedig a vezérevezős. A feladatom az volt, hogy az ő evezésével párhuzamosan doboljak, ezzel adva a ritmust a csapat többi tagjának is. Nem volt egyszerű feladat ? vallotta be a műsorvezető, aki azt is elmondta, hogy az idei Dunai Regattára igazi világklasszis egyetemi csapatok is érkeznek, hogy versenybe szálljanak a profi magyar együttesekkel. ? Idén az Oxford és a Cambridge nagy múltú angol egyetemek profi evezősei is vízre szállnak majd, és megmérkőznek hat magyar egyetemi csapattal ? izgalmas versenyre számíthatunk. Jó alkalom ez arra is, hogy a külföldi fiatalok megismerkedjenek Budapesttel, és jó hírét vigyék országunknak ? mondta el Gábor. A május 7-ei előzetes idekattintva olvasható.

Szóljon hozzá!