ZETApress

hírportál

Rekordmezőny a Margitszigeten

Vivicittá Budapest 2016Az autizmussal élőkért futnak jövő szombat-vasárnap a Margitszigeten rajtoló 31.Telekom Vivicittá Városvédő Futás indulói. Rekordmezőny lesz a félmaratonon, a kétnapos esemény résztvevői száma idén is meghaladja a húszezret ? tudtuk meg tegnap este a Margitszigeti Atlétikai Clubban.

Kocsis Árpád versenyigazgató, a rendező Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője a sajtótájékoztatóján elmondta, április 5-én kedden volt 30 éve, hogy megtartották az 1. Budapesti Vivicittát. Mára a kilencezredik induló is benevezett a félmaratonra, így biztos, hogy idén részvételi csúcs lesz ezen a 21 kilométeres távon, de az indulók létszámát tízezerben maximálni fogják.

Kocsis Árpád arra is felhívta a figyelmet, hogy a kétnapos szabadidősport-eseményen a család minden tagja megtalálhatja a kondíciójának és felkészültségének megfelelő távot, hiszen a 10 kilométeres Vivicittá mellett megrendezik a 7 kilométeres Medicittát, a 2,5 kilométeres Minicittát és a gyaloglást, de versenyeznek háromtagú váltók és lesz 700 méteres családi futás is. ? Tavaly összesen 26 ezren futottak a két nap alatt, most is hasonló létszámot várunk, a vasárnap indulók száma pedig várhatóan meghaladja majd a húszezret ? jelentette be a versenyigazgató.

Bánhegyi Zsófia, a sporteseményt húsz éve támogató Magyar Telekom Csoport kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, hogy a budapesti versennyel egy időben Kecskeméten és Pécsett is tartanak futóversenyt. Beszélt arról is, hogy a telekommunikációs cég idén az Autistic Art ? Mosoly Otthon Alapítványon (MOHA) keresztül ? az elmúlt két évtizedben lefutott Vivicittá kilométereket forintosítva ? kétmillió forinttal támogatja az autizmussal élőket, akiknek a száma Magyarországon eléri a százezret. Múlt szerdai sajtótájékoztatójukról idekattintva olvashatunk.

A cég ezen kívül száz-százezer forintos sportszerutalvánnyal díjazza a legtöbb diákot nevező iskolákat. Az eseményhez idén is csatlakozik a Fenntarthatósági Média Klub több szerkesztőségi munkatársa, akik részvételükkel és a különböző versenytávok teljesítésével kívánják felhívni a figyelmet az autizmussal élőkre ? mondta el György Bence, az origo.hu főszerkesztője. A Suhanj! Alapítvány színeiben a kerekesszékes Fenyvesi Zoltán is indulni fog, aki Till Attila nemrég elkészült Tiszta Szívvel című filmjének főszereplője. Mint Tillától megtudtuk, filmjük április 28-án kerül a mozikba, de ez már egy későbbi történet lesz.

Szóljon hozzá!