ZETApress

hírportál

Tisztújítás az ISU-ban

Az ISU-ban nyáron lesz tisztújítás. Versenybe száll a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) elnöki posztjáért Sallak György, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) nemzetközi igazgatója ? tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón a Városligeti Műjégpálya Éttermében. Fotóink Róth Tamás felvételei.

A sportvezető hozzátette, hogy az ISU-t jövő héten, a bostoni műkorcsolya-világbajnokság helyszínén tájékoztatja szándékáról, a hivatalos dokumentumokat pedig április közepén kell benyújtania. A korcsolyasportban eltöltött több mint 25 év alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtött, ezek felhasználásával alakította ki programját, s úgy érzi, van esélye arra, hogy elnyerje az elnöki posztot.

? Belelátok a rendszerbe, mert a képesítésem mind a mű-, mind a gyors-korcsolya területén megvan, mindemellett a rendezvények szervezésében is van tapasztalatom, mivel az elmúlt 25 évben 23 eseményt tud maga mögött a MOKSZ ? nyilatkozta Sallak hozzátéve, versenyző-, és egyben nézőközpontúvá akarja alakítani a korcsolyasportot. ? Mindig azon voltam, hogy segítsek, újítsak, s most sem személyes érdekek miatt pályázok, hanem a sportág érdekében! ? mondta a sportvezető.

Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke elmondta, hogy a szövetség jeges sportcentrumot szeretne a mostani Gyakorló Jégcsarnok területén, s ebben az ügyben már tárgyal a kormánnyal. ? Szeretnénk, ha a Puskás Stadion most is zajló felújításával együtt a területen egy utánpótlásképző központot, akadémiát tudnánk kialakítani a jeges sportágak, elsősorban a korcsolyasport számára! ? jelentette ki az elnök. Hozzátette, hogy szükség lenne még egy jégpályára, az ahhoz tartozó speciális kiegészítő berendezésekre, edzőteremre és balett-teremre, illetve az edzőtáborok megtartásához egy kis kapacitású sportolói szállóra.

Orendi Mihály, a MOKSZ ügyvezető igazgatója a debreceni junior műkorcsolya-, és jégtánc-világbajnokságot értékelve kiemelte, hogy a szövetség egy kicsit túlvállalta magát azzal, hogy a korosztályos vb után április elején máris szinkronkorcsolya-vb-t rendez Budapesten. ? Biztosan nem sikerült volna zökkenőmentesen ezeknek az eseményeknek a megszervezése, ha Debrecentől nem kapunk segítséget, de a Főnix Csarnokban rendezett junior vb nagyon jól sikerült, s abban bízunk, hogy az április 7-9-e közötti szinkron-vb rajtjáig minden hátralévő feladatot sikerült elvégeznünk! ? mondta az igazgató, aki a tervezett jeges sportcentrumról szólva úgy vélte: a magyar állami sportvezetés még mindig nem kezeli a helyén a téli sportokat!

A SYMA Csarnokban sorra kerülő szinkronkorcsolya-vb-n 21 ország 26 csapata versenyez, a magyar színeket a Team Passion képviseli. Gulyás Erika, a csapat vezetőedzője elmondta, hogy tavaly szeptember óta dolgozik együtt az a 20 korcsolyázó, akik közül 16-an szerepelnek a versenyen. ? Jó felkészülésen és versenyeken vagyunk túl, bízunk abban, hogy hazai közönség előtt sikerül szép eredményt elérnünk! ? jelentette ki az edzőnő.

Szóljon hozzá!