ZETApress

hírportál

Jótékonyság Karácsonyfalvára

Öt ország tizenhat csapata versenyez a VII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján. Március 3-án csütörtöktől ma estig kerül megrendezésre a VII. KEK Újbudán. A díjátadó ceremónia délután 5-kor lesz az ELTE sporttelepi BEAC Sportcsarnokban, a XI. kerületi Bogdánfy út 10/B-ben ? tudatta Szabó-Ambrus Anita, a MEFS PR és marketing menedzsere.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) közös szervezésében megvalósuló futsal tornán idén öt ország tizenhat egyetemista csapata vesz részt. A rendezvényhez karitatív kezdeményezés is kapcsolódik, a szervezők ezúttal a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum tanulói számára gyűjtenek.

Öt ország, egy nemzet, tizenhat csapat, egy közös cél ? erről szól a mára hagyománnyá nemesedő, március 3-a és 5-e között újra megrendezésre kerülő budapesti Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK). A 2010-ben Magyarországon, Erdélyben, Felvidéken és Kárpátalján élő magyar egyetemisták által életre hívott KEK-et Budapesten rendezték meg először, majd a révkomáromi, a csíkszeredai és a székelyudvarhelyi társrendezvényekkel kiegészülve vált teljessé az egyetemi sport egyik nagy ünnepének is számító futsal tornasorozat. A viadal a kezdetek óta a határokat átívelő magyar közösségek erősítését szolgálja, a sportot, a futsalt eszközként felhasználva, és ez idén sem lesz másképp: Felvidékről, Vajdaságból, Kárpátaljáról, valamint Erdélyből is érkeznek csapatok Budapestre.

A szervezők az elmúlt évekhez hasonlóan nemcsak az aktív egyetemistákat célozzák meg, hanem a szorosan a KEK-hez kapcsolódó Alumni kupán az öregdiákok versengését is nyomon követhetjük. A két sorozatban az előzetes jelentkezések alapján huszonnyolc-harminc csapat vesz részt összesen. Tovább emeli a színvonalat, hogy a KEK-döntő előtt a cheerleaderek is összemérik tudásukat a III. Cheer MEFOB keretében.

? Az KEK hiánypótló szereppel bír a magyar fiatalok számára, hiszen közösséget teremt a magyar ajkú fiatalok között, a sport eszközén keresztül járul hozzá a kapcsolatok építéséhez, a szabadidő értékes eltöltéséhez, a sport szeretetének, egészséges életmódba való beépülésének erősítéséhez ? mondta Simon Gábor, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club ügyvezetője. A sorsolással és borkóstolással egybekötött megnyitó csütörtök este volt a ferencvárosi Ráday u. 43-45-ben. Részt vesz és köszöntőt mondott: prof. dr. Kiss Ádám MEFS elnök; Gulyás Tibor HÖOK elnök és Pozsár-Szentmiklósy Zoltán, az ELTE Hallgatói ügyek rektori biztosa. Megjelent továbbá: Ilyash György, ELTE Sportiroda és Kiss Edina az ELTE HÖK elnöke.

Ahogyan az utóbbi esztendők tornáihoz, úgy az idei KEK-hez is kapcsolódik karitatív kezdeményezés. A közelmúlt ukrajnai eseményei világossá tették a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club vezetői számára, hogy ezúttal a leginkább rászoruló kárpátaljai gyermekeket szükséges támogatni. A közös, nemes cél a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum most épülő tornatermének sportszerekkel való felszerelése, amelyhez tárgyi eszközökkel és anyagilag hozzá lehet járulni.

A VII. KEK erkölcsi támogatói, fővédnökei: dr. Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, dr. Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár, Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke és Palkovics László oktatásért felelős államtitkár. Az esemény főtámogatója az Emberi Erőforrások Minisztériumának Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága, szakmai, együttműködő partnere pedig a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség, az Magyar Labdarúgó Szövetség és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája.

Szóljon hozzá!