ZETApress

hírportál

Díjazták a műhelyeket

DíjátadókA Graboplast Győri Vízisport SE kajak-kenusai és a Vasas Akadémia leány kosarasai kapták a két-kétmillió forintos támogatással járó Az év műhelye elismerést a tegnap esti díjátadó gálán a Csörsz utcai Larus Étterem és Rendezvényközpontban, melyeket Szabó Bence MOB-főtitkár, Pósfai Gábor, a Decathlon ügyvezető igazgatója és Bruckner Gábor, az Utánpótlássport.hu főszerkesztője adott át.

A három alapító által közösen életre hívott utánpótlás-nevelési díjat a 2015-ben nyújtott teljesítmények alapján egy szakmai kuratórium ítélte oda az arra legérdemesebbnek tartott két műhelynek. A díjat negyedszer adták át, 2012-ben a Vasas vívói, 2013-ban a Kőbánya SC úszói, 2014-ben pedig három sikeres szakosztálya ? cselgáncs-, kajak-kenu és öttusa ? révén a KSI egyesülete nyerte el. Most fordult elő először, hogy két kategóriában hirdettek győztest, miután külön díjazták az egyéni és a csapatsportágak legjobb szakosztályait.

Borkai Zsolt, a MOB első embere betegség miatt nem volt jelen az eseményen (kedd este Győr polgármestereként a Légfegyveres Eb megnyitójára volt hivatalos a győri sportcsarnokba), de felolvasott köszöntőjében megírta, hogy ezen a rendezvényen biztosan találkozhatunk a jövő olimpiai bajnokaival. Arra is emlékeztetett, hogy a díjazott fiatal sportolók egy olyan generáció tagjai, amely kimagasló finanszírozásban részesül.

A Győri Vízisport SE kajak-kenusai azzal érdemelték ki az elismerést, hogy utánpótláskorú versenyzői a felnőtt, az U23-as és az ifjúsági korosztály világ- és Európa-bajnokságain összesen 11 arany-, 12 ezüst- és 6 bronzérmet szereztek. Az egyesület ifjú sportolói közül Homonnai Luca kajakos mellett Takács Kincső, Lakatos Zsanett és Hérics Dávid kenus nemcsak a korosztályos, hanem a felnőtt világversenyeken is dobogóra állhatott.

A Vasas Akadémia kosaraslányai annak köszönhetik a díjat, hogy két játékosuk: Aho Nina és Tóth Tímea is részese volt annak az U18-as 3×3-as válogatottnak, amely a minszki Európa-bajnokságon aranyérmes lett, míg a debreceni vb-n a harmadik helyet szerezte meg. A fővárosi piros-kékekből az U20-as válogatottba négy, az U18-as és az U16-os keretbe pedig három-három játékos került be.

Szóljon hozzá!