ZETApress

hírportál

Megnyílt a Eb Győrött

Szabó Tünde államtitkárDr. Szabó Tünde köszöntötte a Légfegyveres Európa-bajnokság résztvevőit. A mostani Eb különösen izgalmas, hiszen ez az utolsó lehetőség, hogy a kontinens legjobbjai olimpiai kvótát szerezzenek a riói ötkarikás játékokra ? mondta az EMMI sportért felelős államtitkára a tegnap esti megnyitón.

A győri Magvassy Mihály Sportcsarnokban megrendezett ünnepségen Dr. Szabó Tünde kiemelte: egy ilyen Európa-bajnokság jó alkalom arra is, hogy megemlékezzünk azokról a sportolóinkról, akik dicsőséget szereztek hazánknak és gyarapították a sportág hazai és nemzetközi eredményességét. Mint mondta, Magyarországon nagy hagyományai vannak a sportlövészetnek, hiszen már 1871-ben megalakult a nemzeti sportszervezet, akkori nevén a Magyar Országos Lövész Egyesület.

Első alkalommal Londonban versenyeztek magyar sportlövők olimpián, majd négy évvel később, Stockholmban Prokopp Sándor megszerezte a sportág első magyar olimpiai győzelmét. Stockholm óta a magyar sportlövészek folyamatosan jelen vannak és jól szerepelnek a Világ és Európa-bajnokságokon, az olimpiákon, és a nemzetközi versenyeken egyaránt. Remélem, ez a kiváló sorozat itt, a győri Európa-bajnokságon is folytatódik! ? tette hozzá Tünde.

Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar kormány fontos feladatának tekinti a sport népszerűsítését, s törekszik arra, hogy minél több nemzetközi sportrendezvénynek adjon otthont hazánk. Épp ezért öröm, hogy a 2014-ben Sarlóspusztán megrendezett Koronglövő Európa-bajnokságot követően Magyarország lehet a házigazdája a légfegyveres Eb-nek is. Dr. Szabó Tünde gratulált a már kvótát szerzett sportolóknak, és sok sikert kívánt minden versenyzőnek az Eb-szerepléshez. Az eseményen 35 tagú magyar válogatott szerepel, a felnőttek versenyeit pénteken és szombaton rendezik. A múlt csütörtöki Aréna hotelbeli sajtótájékoztatóról idekattintva olvashatunk.

Szóljon hozzá!