ZETApress

hírportál

Hatszázan lőnek a győri Eb-n

Miskolczi Julianna sportlövő és edzőA végleges nevezések alapján 46 ország 593 versenyzője vesz részt a jövő heti, győri 10 méteres sportlövő Európa-bajnokságon, a sportág utolsó riói kvótaszerző versenyén ? tudtuk meg a február 24-én szerdán kezdődő és 27-én szombaton záruló kontinensviadal mai sajtótájékoztatóján.

A Hotel Aréna 4. Olimpiai-termében elhangzott, hogy a magyar csapat maximális létszámú, 36 fős lesz. A versenyzőkkel szemben négy-öt érem az elvárás, illetve további döntős szereplésekre, és nem utolsósorban egy olimpiai kvóta megszerzésére is számít a szakvezetés. Rózsavölgyi László, Győr Város Sportbizottságának elnöke kiemelte, hogy a légfegyveres Eb az év egyik legfontosabb nemzetközi versenye lesz a megyeszékhelyen, s úgy fogják fel a viadalt, mint egy fontos próbát a jövő nyári EYOF-ra, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra. Mindkét csarnokuk készen áll majd a versenyre, melyen számos önkéntes segíti a résztvevőket. A négynapos Eb-n az alapversenyeket az Audi Arénában, míg a finálékat a közvetlenül mellette található Magvassy Mihály Sportcsarnokban rendezik meg.

Simicskó István honvédelmi miniszter nagy örömmel vállalta el az Eb fővédnöki tisztét, különösen úgy, hogy már az EMMI sportállamtitkáraként is szorosan együttműködött és jó kapcsolatot ápolt az MSSZ vezetőivel mind az Eb, mind a kiemelt sportági támogatási program kapcsán. Hangsúlyozta az Európa-bajnokság fontosságát a 2024-es olimpiai pályázat szempontjából, s jelezte, hogy a minisztérium vezetőjeként is célja a szoros kapcsolat ápolása a sportlövőkkel. Ennek egyik eredményeként Nagy Györggyel, az MSSZ elnökével abban állapodtak meg, hogy a lehető legtöbb helyen ? akár minden járásban ? létrehoznak majd közösen olyan klubokat, melyekben lőni lehet. Nagy elnök az Eb főszponzori szerződését is aláírta a Ford magyarországi képviseletével, melytől az anyagiakon túl egy 12 járműből álló flottát is kaptak az Eb-re.

Sinka László, a szövetség főtitkára, az Eb Szervező bizottságának elnöke elmondta: egy éve dolgoznak azért, hogy a viadalt magas színvonalon tudják megrendezni. Hammer László versenyigazgató, 1964-es tokiói olimpiai bajnok ma is Győrött irányítja az előkészületeket. A kiváló rendezés kötelességük is, többek között azért, mert ez a verseny is segíthet a 2024-es olimpia rendezéséért folytatott küzdelemben. Egy jól sikerült Eb híre a magyar pályázat felé fordíthatja azokat, aki szavazati joggal bírnak a 2017-es helyszínt kijelölő voksoláson. A cél, hogy a vendégeket maximálisan kiszolgálják, s mindenki elégedetten távozzon majd Győrből.

Sinka főtitkár a verseny technikai hátterével kapcsolatban kiemelte, hogy az Audi Arénába kétszer 40 lőállást állítanak fel, a Magvassy Sportcsarnokban pedig a nyolcas döntőkre összesen tízet, ezek mellett külön lőállásokat kapnak a futócéllövők. Az eszközök értéke több mint 200 millió forint, a korszerű berendezések nagy része a magyar sportlövők birtokában marad, s ősszel átkerül majd a Fehér úti lőtérre, melynek felújítását akkor fejezik be.

Győrik Csaba szövetségi kapitány azt emelte ki, hogy a remélt újabb indulási joggal hatra nőne a Rióban szereplő magyar sportlövők száma, ami a szövetség előzetes elvárásainak ? 3-6 kvóta ? a maximuma. A kapitány a remélt kvótára a női légpuskásoknál látja a legnagyobb esélyt, de az utóbbi időben a férfi és női légpisztolyosoknál is értek el olyan eredményeket a magyarok, amelyekkel meg lehet szerezni a riói repülőjegyet. Az Eb negyedik olimpiai számában, a férfi légpuskában a kvóta szempontjából már nincs tétje a versenynek a hazai lövők számára, Sidi Péter és Péni István révén ugyanis Magyarország már begyűjtötte a maximálisan elérhető két kvalifikációt.

A déli sajtóeseményen Miskolczi Julianna, az egyik legnagyobb magyar kvótaesélyes, a 2014-es Eb-győztes puskás-lány is jelen volt. A Komáromi VSE versenyzőjének most nem a helyezés, hanem az olimpiai hely kivívása a legfontosabb célja. Tapasztalatai alapján akár az is elképzelhető, hogy még döntős eredmény sem kell majd ahhoz, hogy a számonként kiosztandó három kvóta egyikét megszerezze valaki, a döntőbe kerülés pedig már szinte biztosan elég lehet. Edző is klubjában, s a juniorok között 14 éves tanítványa: Horváth Lea is puskát ragad. Magán kívül érte is kell izgulnia, s a stressz leküzdésében Németh Ágota sportpszichológus sokat segít.

Szóljon hozzá!