ZETApress

hírportál

Vizes vb-re készülünk

Vizes vb 2017Megtartotta alakuló ülését a 2017-es vizes világbajnokság szervezőbizottsága. Márciusra elkészül a jövő évi magyarországi világverseny végleges költségvetése ? jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a testület tegnapi alakuló ülésén, Budapesten.

A tárcavezető a bizottság elnökeként és kormánybiztosként is felel a verseny megrendezéséért. Seszták Miklós kiemelte: a világverseny sikeres lebonyolítása azért is különösen fontos, mert hozzásegítheti Magyarországot ahhoz, hogy eredményesen pályázzon a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezéséért. A testület további tagja a belügyminiszter, a külgazdasági és külügyminiszter, a nemzetgazdasági miniszter, az emberi erőforrások minisztere, az egyes kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, a főpolgármester, a Magyar Úszó Szövetség elnöke és főtitkára ? tudatta az NFM Kommunikációs Főosztály.

Az alakuló ülésen Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos arról számolt be, hogy a sporteseményhez kapcsolódó beruházások a tervek szerint, megfelelő ütemben haladnak. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, a szervezőbizottság társelnöke nagyra értékelte, hogy a minisztériumok és a Fővárosi Önkormányzat is felsorakoztak a rendezvény mellett, hiszen csakis közös összefogással érhető el, hogy a budapesti legyen minden idők legjobb FINA-világbajnoksága.

Szóljon hozzá!