ZETApress

hírportál

Triumvirátus a kézis lányok élén

Pálinger Katalin, Elek Gábor és Kocsis MátéElek Gábort, Ambros Martint és Siti Beát nevezte ki a női kézilabda-válogatott kapitányainak ma a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ), amely közös megegyezéssel szerződést bontott Talant Dujshebaevvel, a férfi válogatott szakvezetőjével ? tudtuk meg délután a Módusz Irodaházban.

Kocsis Máté elnök a bejelentések előtt elmondta, hogy hat elvi állásfoglalást hoztak. A mindenkori magyar kapitánynak életvitelszerűen Magyarországon kell tartózkodnia, ki kell dolgozni a magyar és külföldi játékosok arányának szabályozását, hogy több magyar játékos kaphasson lehetőséget, újjá kell szervezni az edző- és utánpótlás bizottságot, elvárás, hogy a magyar válogatott a jövőben többet tudjon együtt dolgozni, szükséges egy tudományos munkacsoport létrehozása és a kluboknak jelentősebb összeget kell fordítaniuk az utánpótlásra.

Kocsis Máté bejelentette, hogy Elek Gábor, a Ferencváros és a spanyol Ambros Martin, a Győri ETO vezetőedzőjének kapitányi munkáját Siti Bea segíti majd a következő négy mérkőzésen, köztük két Eb-selejtezőn. Pálinger Katalin, az MKSZ női szakágért felelős alelnöke javaslatát az elnökség egyhangúlag fogadta el. Németh András, a női válogatott előző kapitánya még a decemberi világbajnokság után mondott le, mert csapata 11. lett, így nem indulhat az olimpián. Olyan összefogásra lesz szükség ezután, amely egy peches decemberi pillanat, egy összkudarc után visszaadja a hitet, hogy a női válogatott képes a világ élvonalához tartozni.

Pálinger Katalin elmondta: minden sikerre szükség van most, és biztos benne, hogy a két szakember ? akik azonnal elvállalták a felkérést ? kiválóan tud majd együtt dolgozni. Elek Gábor korábban nem kívánt szövetségi kapitány lenni, s ezzel kapcsolatban sem változott semmi. Nem főállású szövetségi kapitány lesz, hanem annak a sportágnak, amitől sokat kapott és rengeteget köszönhet, most valamit visszaadhat. Az összefogás volt, ami meggyőzte, hogy erre a négy mérkőzésre a lehető legjobb tudásuk szerint készítsék fel a nemzeti csapatot.

? Ismerve Gábor és Ambros szakmai maximalitását, mindenképpen jogos elvárás a részünkről, hogy ezt a négy mérkőzésre szóló feladatot teljesítsük, onnan pedig az Európa-bajnoki felkészülést meg tudjuk alapozni az utódoknak! ? fogalmazott Siti Bea. A női válogatott legközelebb március közepén vív tétmérkőzést, akkor a lengyelekkel kétszer is találkozik Eb-selejtezőn: 9-én vagy 10-én idegenben, illetve 12-én vagy 13-án itthon.

Az olasz?spanyol Talant Dujshebaevnek Kocsis Máté köszönetet mondott eddigi munkájáért. A döntés egyik oka az volt, hogy a tréner, aki egyben a lengyel Kielce vezetőedzője is, nem él életvitelszerűen Magyarországon. A 47 esztendős, kirgiz származású tréner utódjáról később születik döntés. A triumvirátus a férfiak élén nem merült fel, de minden javaslatra nyitottak. Dujshebaevvel a férfiak a január 31-én vasárnap zárult lengyelországi Európa-bajnokságon a 12. helyen végeztek, így ők is lemaradtak az ötkarikás selejtezőről és ezzel együtt a riói szereplésről. A tréner kilenc olyan játékosnak szavazott bizalmat a tornán, aki korábban még nem játszott világversenyen, miközben több korábbi alapember ? például Lékai Máté és Ilyés Ferenc ? kimaradt.

A válogatott az első Eb-mérkőzését megnyerte, ám azt követően ötször kikapott, többször úgy, hogy pillanatnyi esélye sem volt, és nagy pofonokba szaladt bele. Erről Mocsai Lajos, a TE rektora és az MKSZ tiszteletbeli elnöke kiemelte: nagy hiba volt a szakembertől, hogy ennyi rutintalan játékossal vágott neki egy olimpiai kvalifikációs tornának. A korábbi szövetségi kapitány ugyanakkor hangsúlyozta az utánpótlásképzés-fejlesztés fontosságát is, melynek kapcsán kiemelte a német válogatottat, akik az elmúlt években junior szinten is a világ élvonalához tartoztak, most pedig Európa-bajnokságot nyertek. Elképesztő, hogy egy fiatal Bundesliga-játékos kétszer gyorsabb, mint egy magyar. A férfi válogatottra legközelebb júniusban vár feladat, akkor játszik a szerbekkel oda-visszavágót a 2017-es franciaországi vb-részvételért.

A december 6-ai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kormány 16-án dönt a Sportkórház új helyéről, de a bejelentés azóta is késik. Mocsai Lajos rektor kérdésemre elmondta, hogy két alternatíva van: vagy a Semmelweis Egyetem VIII. kerületi Korányi-tömbjében, vagy a XIII. kerületi Honvéd Kórházban ? tehát jól működő egészségügyi intézményben ? kezelik majd a sportolókat, míg a Sportkórház mostani budai helyszíne megmarad a lakosság ellátására.

Szóljon hozzá!