ZETApress

hírportál

Holland siker a világkupán

A holland Michel Hendrix nyerte ma a Papp László Sportarénában a tegnaptól holnapig zajló Lovas Világkupán rendezett díjugrató vk-fordulóját, amelyben legjobb magyarként Szuhai Gyula harmadik lett.

A tervezők rendkívül nehézre alakították ki a pályát, ugyanis a 39 lovasból mindössze kettőnek sikerült verőhiba nélkül és a 71 másodperces limitidőn belül teljesítenie azt. A tizenkét, 140-160 centiméter magas akadály ? melyben volt egy-egy kettes és hármas is ? komoly nehézséget okozott a versenyzőknek: voltak, akik menet közben feladták a küzdelmet, de olyan is előfordult, hogy kizárták a lovast, mert hátasa kétszer is ellenszegült.

A több ezer fős publikum hosszú ideig nem láthatott tiszta menetet, a mezőny feléig egy verőhibával lehetett vezetni. A pályakarbantartás után is sorra hullattak le a rudak, még Thomas Frühmann, a pénteki vk-minősítőn győztes, az 1992-es Barcelonai Nyári Olimpián ezüstérmes osztrák csapat tagja is hibázott egyet. Aztán a 33-as rajtszámú szintén osztrák Alice Janout megtörte a jeget: Wodka Lime nyergében hibapont nélkül zárt a közönség legnagyobb örömére.

Arról, hogy legyen összevetés, Hendrix gondoskodott. Kettejük végső küzdelméből utóbbi jött ki jobban, mivel Janout egy verőhibával zárta a rövidített pályát, míg Hendrix ? Baileys nyergében ? másodjára is hibátlanul lovagolt. Rajtuk kívül heten ? köztük két magyar ? fejezték be az alapversenyt egy verőhibával, azaz négy hibaponttal. Közülük Szuhai Gyula Quintus nyergében volt a leggyorsabb 64,85 másodperccel, így harmadik lett, Horváth Balázs ötödikként zárt. A programot délben fogathajtás színesítette, míg este 7-től a Gladiátor című lovas musical szerepel a műsoron. Sajnos erre a sajtókarszalagjaink már nem érvényesek!

Szóljon hozzá!