ZETApress

hírportál

Új hazai időrekord

Hétvégén megdőlt a Keszthely és Balatonkenese közötti távon, bármelyik irányba megtehető, egytestű vitorlás hajóval teljesített verseny időrekordja. A legrégebbi hazai vitorlásverseny 1921 óta tartja lázban a hazai sportolókat, az új csúcsidő pedig 3 óra 19 perc, melyet 8 év után sikerült most megdönteni.

Varga Lajos, Rauschenberger Miklós, Pécsváradi Ákos és Scharf Máté vitorlázók a Nelson Flottalízing névre hallgató, Flaar 26RR típusú, hazai tervezésű és építésű 8 méteres hightech versenyhajóval vágtak neki november 20-án pénteken este 19 óra 49 perckor a rekorddöntési kísérletnek ? tudatta Rápolthy Edit. Fotóink Cserta Gábor felvételei.

Az indulás és érkezés idejének igazolása az eredeti, csaknem 100 éves versenykiírás alapján, úgy történik, hogy a versenyző csapat egy tagja a kenesei, illetve a keszthelyi vasútállomáson feljegyezteti azt a hivatalos MÁV-időpontot, amikor indulás előtt, illetve érkezés után, az igazolólapot az állomásfőnöknek átnyújtják. Ebből kerül még jóváírásra 30 perc, így alakul ki végül a nettó versenyidő. Az este megérkező erős délnyugati szélben indult útnak a négyfős legénység, és sötétben, hatalmas hullámok között, 10 fokos vízben szelték át a Balatont hosszában. Nem volt veszélytelen a vállalkozás még ilyen gyakorlott vitorlázók számára sem, így a csapatot végig a Vízi-mentők Magyarországi Szakszolgálatának Rupert mentőhajója kísérte, garantálva ezzel a versenyzők biztonságát.

A rekorddöntő hajót a fiatal hajótervező, Déry Attila tervezte, és a teljesen magyar tulajdonú Flaar Kft. a ma elérhető legmodernebb technológiával építette. A Flaar 26RR típusú, számos technikai újítással felszerelt 8 méteres versenyhajóra a világ egyik vezető vitorlagyártó cége, a Quantum Sails fejlesztette a vitorlákat. Ez az egytestű rohanógép és kivételes legénysége most 22 perccel döntötte meg a 11-szeres repülő hollandi világbajnok, Majthényi Szabolcs és csapata által egy Asso99 típusú, 10 méteres hajóval 2007-ben felállított 3 óra 41 perces rekordját. A versenylapra 23 óra 38 perckor került a kenesei vasútállomáson a kísérlet sikerét igazoló pecsét.

Itt kell megjegyeznünk, hogy mióta a Balatonon is teret hódítottak a katamaránok, értelem szerűen, több kéttestű hajó is megdöntötte már a Majthényi Szabolcs kormányozta Fantomasso 2007-es rekordját, de az eredeti kiírás szerint, egytestű hajóval 8 éve nem sikerült ez senkinek. A Magyar Vitorlás Szövetség egyébként 2015-ben készül új kiírást és eljárásrendet kialakítani a Rekord nyilvántartásához, ahol ésszerűen szétválasztásra kerül majd az egytestű és többtestű hajók által futott rekord nyilvántartása.

Szóljon hozzá!