ZETApress

hírportál

Kettős győzelem Izlandon

Női csapatunk a kapitány úrralMind a férfiaknak, mind a nőknek remekül sikerült a szerdai pihenőnap utáni folytatás. A nők Németországot, a férfiak Norvégiát győzték le tegnap a hatodik fordulóban, az izlandi csapat Európa-bajnokságon. Mindkét együttesünk 2,5:1,5 arányban kerekedett felül ellenfelén.

Egyre nő a feszültség, hiszen a kilenc fordulós svájci rendszerű verseny utolsó harmadába lépünk. Csütörtökön fontos győzelmet aratott Polgár Judit csapata, hiszen Magnus Carlsennel, a jelenlegi világbajnokkal felálló norvég négyes volt az ellenfelünk. Az első táblán Lékó Péter végül alul maradt Carlsen ellen, de szerencsére a hátsó táblákon két győzelem is született: először Balogh Csaba, majd Almási Zoltán késztette feladásra az ellenfelét. Rapport Richárd döntetlenjével pedig beállította a 2,5:1,5 pontos végeredményt, ami két értékes csapatpontot jelentett számunkra.

A nőknél Papp Petra korai győzelme teremtette meg az alaphangot, és végül ez kellett a csapatgyőzelemhez is. Vajda, Mádl, Rudolf döntetlenjével a nők is 2,5:1,5 arányban győzték le ellenfelüket ? tudatta Szurmai-Palotai Piroska kommunikációs vezető. Részletes eredmények idekattintva találhatók.

Szóljon hozzá!