ZETApress

hírportál

Izmos hétvége Budapesten

Fitnesz világbajnokság 2015A sporttörténelemben először rendez hazánk fitnesz világbajnokságot. A Magyar Testépítő és Fitnesz Szövetség, a Magyar Turizmus Zrt. és a Scitec Nutriton összefogásának és közös munkájának eredménye, hogy november 13-16-án (péntektől hétfőig) Magyarország ad otthont az IFBB Fitnesz Világbajnokságnak, amely óriási sportszakmai siker hazánk számára.

Az idei évben Budapest látja vendégül az 55 országból ide érkező több száz fős versenyzői gárdát, és a velük érkező delegációkat. Az esemény hozzájárul az ország pozitív nemzetközi megítéléséhez, továbbá közvetlen és közvetett módon is erősíti a turizmust Magyarországon ? tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón az újbudai Allee Bevásárlóközpontban. Magyarország és fővárosa még soha nem kapott annyi nemzetközi elismerést, mint az elmúlt időszakban, és szerencsére a sporttal kapcsolatos sikerek sem maradnak el.

Budapest a világ egyik vezető sportszakmai hírportálja, a Sportcal legújabb publikációja szerint 35 helyet lépett előre a legsportosabb városok versenyében is, így jelenleg a 12. helyen áll. A listán Budapest megelőzte például Los Angelest (27.), vagy Rómát (32.) is. A lista annak alapján állt össze, hogy az elmúlt hét évben mennyi és milyen sporteseményt rendezett egy város és a következő hét esztendőben milyen versenyeknek lesz a házigazdája. Az elemzés szerint Budapest elsősorban a 2017-es vizes világbajnokság és a cselgáncs-világbajnokság rendezési jogának elnyerésével ugrott előre hatalmasat, ez pedig ? a Sportcal megfogalmazása szerint ? pozitív előjel Magyarország 2024-es olimpiai pályázata kapcsán is.

Bár a sportturizmus fogalmának egységes értelmezése a turisztikai szakirodalomban várat magára, egyértelmű a tendencia: érezhetően növekszik az igény világszerte az olyan utazások iránt, amelyek célja akár valamilyen sporttevékenység folytatása, akár annak nézőként való szemlélése. Mind a szabadidős sportok, mind a versenysport, illetve kiemelten az ezekhez kapcsolódó rendezvények közvetlen és közvetett turisztikai haszonnal is járnak az ezeknek otthont adó országok számára. A Formula?1 turisztikai jelentősége például évek óta megkérdőjelezhetetlen, de a többi sportesemény is rendkívül fontos Magyarország turizmusa, így a Magyar Turizmus Zrt. számára, Igen népszerűek például a magyarországi futóversenyek is, amelyeknek több tízezres versenyzői közönsége van.

A néhai ?keleti blokk? országai közül elsőként Magyarország rendezhetett hivatalos IRONMAN-versenyt, amelyet kiemelkedően nagy érdeklődés övezett: a résztvevők értékelése alapján a budapesti volt Európa legjobb 70.3-as versenye 2014-ben, amelyet idén is nagy sikerrel rendezett meg Budapest. Turisztikát érintő hatással minden nemzetközi sportrendezvény bír, hiszen az adott eseményre a világ, vagy a kontinens több országából sportolók, kísérők, szervezők érkeznek Magyarországra, akik turisztikai szolgáltatásokat vesznek igénybe. A nemzetközi sportesemény a fogadóterület turizmusa számára mindenképpen addicionális turisztikai forgalmat generál, ami szezonhosszabbító, bevételnövelő hatású lehet. Mindemellett ezek az események olyan reklámlehetőséget biztosítanak hazánk számára, amely növeli a nemzeti marketingtevékenység hatékonyságát is.

Az IFBB Fitnesz Világbajnokság miatt Budapestre érkező várhatóan 750 fő körüli versenyzői létszám, a velük érkező kísérőkkel együtt megközelítheti, sőt meg is haladhatja a 2000 főt is, akiknek többsége legalább 3 éjszakát tölt majd el fővárosunk kereskedelmi szálláshelyein. A fitnesz és a testépítés egy különleges, igen látványos sportág. A magyar sportolók, sportvezetők, illetve a sportágat szeretők számára komoly nemzetközi elismerést jelent, hogy a sporttörténelemben először idén Magyarország ad otthont a rendezvénynek. Bízunk abban, hogy a Magyar Turizmus Zrt. még sok hasonló nemzetközi rendezvény hazahozatalában működhet majd közre a későbbiek során is!

Szóljon hozzá!