ZETApress

hírportál

Norbi-siker Barcelonában

II. helyezést értünk el Barcelonában a hétvégén megrendezett 24 órás nemzetközi endurance versenyen. Számos probléma ellenére sikerült Nagy Norbinak és csapatának másodikként célba érnie ? tudtuk meg Jánosi Katalintól.

Hatalmas bravúrt hajtott végre Nagy Norbi és teamje, ugyanis Seat Leonjuk a szabadedzésen összetört, majd a verseny alatt kétszer is meg kellett állniuk. A szerelőcsapat hősies helytállásának is köszönhetően, mégis ezüstéremmel tértek haza. ? A hosszú távú világkupán, 74 autóból álló mezőnyben, a dízel autók versenyében vettem részt egy ötfős csapattal, Barcelonában. 24 órán keresztül, kétórás etapokban váltottuk egymást a csapattársaimmal. Sajnos a szabadedzésen az egyik csapattársam gumifalnak ütközött az autóval, ami annyira összetört, hogy egy ideig azt hittük: nem tudják ilyen rövid idő alatt megjavítani, ezért nem is fogunk tudni indulni a versenyen. Az volt a szerencsénk, hogy mindez Spanyolországban történt, ezért a Seathoz gyorsan tudtunk alkatrészeket szerezni.

Az időmérőn elsők lettünk, majd a versenyen jól indultunk, de úgy a felénél megállt alattam az autó. Az üzemanyag pumpa hibásodott meg, amit a szomszéd csapat segítségével gyorsan kicseréltek. Később azonban újabb nehézséggel kellett szembenéznünk: elektromos tűz ütött ki az autóban, ezért 5 órás kényszerpihenőt kellett beiktatni. Mivel a mezőny többi tagjánál is sok probléma adódott, ezért be tudtuk hozni a lemaradás, és végül másodikként sikerült célba érni ? mondta Nagy Norbi. A fiatal versenyző nagyon boldog, hogy a nehézségek ellenére ilyen szép eredményt ért el a csapatával. Azonban a hosszú és nehéz verseny után sem pihen, hiszen a hétvégén a Hungaroringen indul a Suzuki Kupában, majd két versennyel Brnóban zárja a szezont.

Szóljon hozzá!