ZETApress

hírportál

Folytatódhat a nevezés!

Fiatal fogatlovak MezőhegyesenMint nyolc napja megírtuk, a világon első alkalommal kerül megrendezésre 5-6-7 éves, fiatal fogatlovak részére világbajnokság Mezőhegyesen, szeptember 24-27-e között. Nagy az érdeklődés, várakozáson felüli a nevezés! ? tudatta Péterfi Csaba kommunikátor.

A név szerinti nevezés augusztus 26-án szerdán zárult az előzetesen bejelentkezett nemzetek részéről. A megadott határidőig az eddigi tíz ország mellé Franciaország is becsatlakozott, immár 11 nemzet szövetségei adták le nevezésüket. Az eredeti versenykiírás szerint Mezőhegyesre minden korcsoportban 3-3 lovat nevezhetett egy ország. Az érdeklődés nagyobb volt, előzetesen néhány nemzet már jelezte, hogy plusz lovat is szeretne hozni. Rendezői részről ennek nem volt akadálya, a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) pedig engedélyezte a létszám emelését. Így tegnaptól megnyitották a nevezést minden olyan nemzet számára, aki előzetesen már nevezett lovat a világbajnokságra. A szervező Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. lehetőséget biztosít, hogy minden ország korcsoportonként 10-10 lovat nevezhessen a jövő hétfői, szeptember 7-ei határidőig. A hazai versenyeken sikeresen megszerzett kvalifikáció alapján 20 ló minősült a világbajnokságra. A plusz indulási lehetőség alapján 3 korcsoportban mind a 20 ló indul a versenyen.

Pap István Tibor, a Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. ügyvezetője, a Szervező Bizottság elnöke és Tóth Ferenc versenyigazgató irányítja az előzetes felkészülés szakmai és egyéb szervezési munkáit. Az előkészületek időarányosan haladnak, a pálya, a lelátók, a boxok, a kiszolgáló létesítmények készen várják a versenyzőket, látogatókat. A világbajnokság végleges nevezésének határideje szeptember 14-e hétfő, addig a versenyre az előzetesen kvalifikálódott, kitűnően felkészített, mintegy félszáz ló nevezését várja a rendező három korcsoportban, 11 országból. Kiváló lovas szakmai programot és gazdag látogatói élményt kínál szeptember végén Mezőhegyes!

Szóljon hozzá!