ZETApress

hírportál

Ironman jövő szombaton

Csodálatos versenyhelyszínNégynapos sportfesztivállá bővül az augusztus 20-23-ai hosszú hétvégén másodszor sorra kerülő Ironman 70.3 triatlonverseny, melyet április 28-án már beharangoztunk ? derült ki egy belvárosi szállodában a mai sajtótájékoztatón.

Augusztus 20-án csütörtökön a MOB által szárnyai alá vett 5próba Rióba rendezvénnyel a Kopaszi-gáton veszi kezdetét a sorozat, 21-én pénteken az olimpiai távú nyílt országos bajnokság kerül megrendezésre, 22-én szombaton lesz a főverseny, míg 23-án vasárnap a szabadidős sporteseményeket rendezik.

Kropkó Péter fő-szervező elmondta, óriási érdeklődés várható, ugyanis összesen ötven országból nyolcezer versenyzőt várnak, plusz a kísérőiket, és mintegy 58 ezer nézővel számolnak. ? Hamar híre ment az első, tavalyi verseny sikerének, így idén 30-40 százalékkal több profi érkezik. A jelentkezők között van például Paula-Newby-Faser nyolcszoros Ironman-világbajnok, a ’80-as és ’90-es évek sztárja is ? mondta Péter, aki sportolóként 51 Ironman-viadalt teljesített. A pályát úgy alakították ki, hogy a résztvevők megismerhessék Budapest látványosságait. Az 1,9 km úszásból, 90 km kerékpározásból és 21,1 km félmaratoni futásból álló főversenyen a jövő évi világbajnokságra lehet indulási jogot szerezni.

Bátorfi Béla, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a sportág sokat köszönhet a tavaly életre hívott rendezvénynek, mivel új lendületet kapott a hazai triatlonsport. Kiemelte, hogy az 1,5 km úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km futásból álló országos bajnokság nyílt lesz, s azon a sérült Vanek Ákos kivételével a teljes hazai élmezőny rajthoz áll.

Siklós Erik, a MOB kommunikációs és marketing igazgatója az 5próba Rióba programot ismertette, melynek tíz kiemelt állomásából ez lesz az első. Ezúttal az úszást, evezést és futást próbálhatják ki az érdeklődők. A sorozaton 100 pontot kell összegyűjteni ahhoz, hogy részt vegyen valaki a fődíj sorsolásán. A legértékesebb díj kétszemélyes utazás a 2016-os riói nyári olimpiára, de meg lehet nyerni a magyar csapat formaruháját, illetve háromnapos pihenést a tatai edzőtáborba, ahol a szerencsés nyertes megtekintheti a legjobb hazai sportolók felkészülését is.

Szóljon hozzá!