ZETApress

hírportál

Rekortánon a tó körül

Rekortán futókörA délutáni rekkenő hőségben adták át Újbuda legújabb sportpályáját, a Feneketlen-tó köré épült 530 méteres rekortán futókört, valamint a mellette található szintén rekortán borítású fitneszparkot.

Újbuda Önkormányzata az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft-vel közösen évek óta kiemelt figyelmet fordít a XI. kerületben élők egészségére, ezért törekszik az ingyenes lehetőségek fejlesztésére: a fővárosban itt található a legtöbb professzionális kialakítású futópálya. A szabadidősport új terepe a Kft. (ügyvezető igazgató: Kocsis Sándor) kivitelezésében készült az EMMI és a XI. Kerületi Önkormányzat támogatásával. A futókör és a hat különböző, az egész test átmozgatására szolgáló eszközzel és egy TRX-állvánnyal felszerelt fitneszpark értéke 55 millió forint.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes az ünnepségen arról beszélt, ez az állomás beleillik a kerület profiljába, ugyanis Újbudán található a legtöbb ingyenesen használható futókör fővárosunkban. ? Fontos, hogy ne csak az élsportot, hanem a szabadidősportot is támogassuk, ezt az új létesítményt biztosan sokan használják majd munkaidő előtt vagy után! ? közölte hozzátéve, hogy egy ilyen projekt nemcsak a mozgást népszerűsíti, hanem a 2024-es budapesti XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok tervét is.

Simicskó István, az EMMI sportért felelős államtitkára, a kerület országgyűlési képviselője kiemelte, hogy az új létesítmény közelében található a Szent Margit és a Szent Imre Gimnázium (Villányi út 5-7. és 27.), ám nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek is használhatják majd a futókört és a parkot. ? Az ilyen lehetőségek elősegítik, hogy minél többen sportoljanak, és kulturált körülmények között mozogjanak! ? mondta. A futókört a BEAC utánpótlás korú sportolói ? élükön egy elsős kislánnyal ? lelkes futással vették birtokba, a sportos államtitkár pedig Szalay-Bobrovniczky Alexandrával és Horváth Gábor kétszeres (2000. és 2004.) olimpiai bajnok kajakossal, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. szakmai igazgatójával a fitneszpark eszközeit próbálta ki. Utána mindannyiunkat a Feneketlen-tó túlsó partjára, a Hemingway Étterembe állófogadásra invitáltak.

Szóljon hozzá!