ZETApress

hírportál

Tom Thill a királyetap igazi nyertese

Bringás mezőnyA Karcag és Kékestető közötti 145 kilométeres szakasszal folytatódott a Tour de Hongrie. A királyetapon a szlovén Bajc szerezte meg az első helyet, de még nála is jobban örült a negyedik helyen beérkező luxemburgi Tom Thill, aki átvette az összetett versenyben a vezetést.

Lovassy Krisztián az ötödik, Vigh Zoltán a hatodik helyen ért célba Kékestetőn. Az olimpiai kvalifikációs kerékpárverseny nemzetközi mezőnye hat nap alatt 700 kilométert tesz meg az augusztus 9-i budapesti befutóig ? tudatta Gombkötő Roland sajtófőnök. Ma késő délelőtt, 11:40-kor rajtolt Karcagról ? a pénteki céltól ? a Tour de Hongrie mezőnye, hogy teljesítse a királyetap 145 kilométeres távját. A körversenyek során királyetapnak hívják azt a szakaszt, amely meghatározhatja az összetett végeredményét. Az idei Tour de Hongrie során ez az etap az, amelynek során a mezőny megmássza a Kékestetőre vezető 8-9%-os emelkedőt.

Az első kilométereken kialakult négy fős szökés hiába gyűjtött össze három percnyi előnyt, már az Eger környéki dombokon megadta magát. A Kékesre vezető emelkedőn aztán megkezdődött az igazi harc, amelyben hamar alul maradt a sárga trikós szlovák Canecky, de az osztrák Amplatz-BMC nem búslakodott, hiszen előrelépett a csapat másik menője, a szlovén Andi Bajc, aki a legjobban bírta az utolsó métereket és megnyerte a Tour de Hongrie királyetapját. Az utolsó métereken a cseh Tyborral vívott nagy csatát, végül két másodperccel bizonyult gyorsabbnak.

A harmadik helyen a német Backofen futott be, aki ezzel az U23-asok versenyében vette át a vezetést, az utolsó etapon ő viseli majd a fehér trikót. A legjobban a negyedik helyezett, a luxemburgi Tom Thill örült, hiszen kitartásának köszönhetően alighanem ő lesz a 2015-ös Tour de Hongrie összetett győztese, csaknem egy perces előnnyel vette át a vezetést a sárga trikóért folyó harcban. ? Nagyon kemény volt a mai nap, de a csapatom, az Amplatz-BMC végig rengeteget dolgozott. Jó erőben éreztem magam, és az utolsó métereken sikerült megelőznöm az élen haladó ellenfelemet ? mondta a szakaszgyőztes, a szlovén Andi Bajc. ? Egész nap a sárga trikós csapata dolgozott, ők diktálták a tempót, jó erőben voltam, mindenképpen támadni akartam, bíztam benne, hogy esetleg a sárga trikót is meg tudom szerezni, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült! ? nyilatkozta az újdonsült sárga trikós.

A legjobb magyarra sem kellett várni, Thill mögött az ötödik helyen Lovassy Krisztián futott be, aki betartotta a szavát, sprinter létére a Kékesen is a főszereplők közé tartozott. ? Megtekertem, mi!? ? kiáltotta csapattársainak boldogan. ? Ha a második szakaszon nem kerülök hátrányba, most az összetettben is a legjobbak közé tartozhatnék? Vasárnap már védeni fogjuk a sárga trikót, de Budapesten azért szeretnék az elsők között célba érni! ? tette hozzá kicsit bosszankodva.

A hatodik helyen is egy magyar kerekes ért célba, a remekül teljesítő Vigh Zoltán (Veloki Team), a 14. helyezett Filutás Viktor (Utensilnord) pedig alighanem nehezen alszik majd ezen az estén, hiszen immár ő a legjobb magyar a 23 évnél fiatalabbak között, ez pedig félmillió forintos különdíjat jelenthet az OTP Bank jóvoltából.

A szlovák Marek Canecky a sárga trikó elvesztéséért bosszankodhatott, de a gyorsasági pontversenyben megőrizte az első helyét, így továbbra is övé a zöld trikó. A hegyi menők pontgyűjtögetésében a nap során sokáig szökésben lévő norvég Marius Hafsaas is megőrizte a vezetést. Holnap 10:30-kor rajtol a Gyöngyös és Budapest közötti 106 kilométeres szakasz. A körversenyek zárónapján már ?nem illik? támadni a sárga trikóst, a legvalószínűbb forgatókönyv szerint mezőnybefutó lesz 13 óra körül a budai Várkert Bazár előtti sétányon…

Szóljon hozzá!