ZETApress

hírportál

Buzogányok a SYMA Csarnokban

RG a SYMA CsarnokbanFelkészült a szervező bizottság, amelynek munkáját több mint 100 önkéntes segíti majd ? derült ki az augusztus 7-e és 9-e között rendezendő FIG IV. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa és a III. MTK Budapest Kupa nyílt edzéssel egybekötött sajtótájékoztatón a SYMA Csarnok III. emeletén.

A Szervező Bizottságból részt vett Dr. Korom Norbert MRGSZ-elnök, Dr. Magyar Zoltán MATSZ-elnök, MOB-alelnök, Dr. Deutsch Tamás MTK Budapest-elnök, MOB-alelnök, Kovács Andrea versenyigazgató és Altorjai Sándor MATSZ-főtitkár, a versenyzők közül Vass Dóra egyéni Vk-induló, Ludányi Laura, az együttes kéziszer-csapat kapitánya és Kis Alexandra, a jelenlegi legjobb magyar junior. Moderátor Kaszala Claudia volt.

A versenyt az áprilisban közölt Tüskecsarnok helyett a SYMA Csarnokban bonyolítják le ? mivel az előbbi az előbbinek a 13,5 méteres belmagassága nem alkalmas ilyen rangos viadal megrendezésére ?, ahol gyakorlatilag a világ legjobbjai lépnek szőnyegre. A Világkupán kívül megrendezik az MTK Kupát is, amelyen idén felnőtt kategóriában is lehetett nevezni. Ebben a mezőnyben is magasan jegyzett RG-seket láthat majd a közönség, és lehetőséget kapnak a junior és a pre-junior korosztály versenyzői is, hogy bemutassák gyakorlataikat.

A Világkupán egyéniben Vass Dóra képviseli a magyar színeket, míg a magyar együttes kéziszer-csapatban Boldizsár Blanka, Ludányi Laura, Sipos Emma, Szakály Borbála, Wehovszky Vivien kapott helyet. Az egyéni indulóknál karika, labda, buzogány és szalag, az együttes kéziszer-csapatnál öt szalag és három pár buzogány-két karika szerepel a repertoárban.

Budapesten láthatjuk az orosz Yana Kudryavtsevát, aki világ- és Európa-bajnok, valamint ő nyerte meg a Bakui I. Európa Játékokat. Indul többek között a szintén orosz Margarita Mamunt, aki szerenkénti világ- és Európa-bajnoki arannyal büszkélkedhet, de az oroszok Alexandra Soldatovát is nevezték, aki egyéni csapatversenyben világ- és Európa-bajnoki arannyal büszkélkedhet. Rajtuk kívül többek között olyan kiválóságok érkeznek majd Budapestre, mint az azeri Marina Durunda és az ukrán Ganna Rizatdinova.

Az esemény Sportönkéntes Programjába száznál több önkéntest beválasztottak. A jelentkezők között főleg egyetemisták és középiskolások vannak, de jöttek anyukák és lányaik is. Az önkéntesek több mint 90%-a sportol vagy sportolt valamit, de sokan vannak volt RG-sek is. A jelentkezők több mint 80%-a legalább középfokon tud angolul, de különleges nyelveket (japán, svéd, norvég) beszélők is vannak közöttük. A FIG IV. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa mindhárom napját az M4 Sportcsatorna élőben közvetíti, melyre eddig még nem volt példa Magyarországon.

Mivel 2017-ben Magyarországon lesz a sportág Európa-bajnoksága, a hétvégi világkupa a rendezés szempontjából is jó teszt lehet. A budapesti Eb az olimpia utáni első rangos viadalnak ígérkezik, így azon már azokat a versenyzőket láthatják majd a sportág hívei, akik a 2020-as olimpia indulói lehetnek. (2017 őszén döntenek majd a 2024-es olimpia helyszínéről is, melyre a sikeres Eb-rendezés is jó ajánlólevelünk lehet!) A weboldalon a legfrissebb információk állnak rendelkezésre, folyamatos élő internetes közvetítés lesz a FIG IV. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupáról és a III. MTK Budapest Kupáról is, illetve a Facebook-on is lehet követni az eseményeket.

Szóljon hozzá!