ZETApress

hírportál

Sziget a belvárosban

Gépcsodák...One life. Live it well. Nem rossz szlogen, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a belvárosban ajánlják. Egy kis sziget, ahol a wellness élmény uralkodik. Lantai József is meglátogatta, s élményeiről beszámolt nekünk.

Szeptember elején kedves hangú levelet és meghívást kaptam a Holmes Place-től. Nyílt napjuk keretében látogassam meg a klubot, minden szolgáltatásukat térítésmentesen igénybe vehetem, sőt egy vendéget is hozhatok magammal. Szombat vagy vasárnap közül választhattam és e-mailben kellett visszajelezni döntésemet. A megjelölt napon jelentkeztem a Gozsdu udvar Holló utcai részéhez eső igen tetszetős, modern épületben rejlő Holmes Place recepcióján.

Kitöltöttem a több kérdést tartalmazó egészségemre és egészségmegőrző, testedzési szokásaimra vonatkozó kérdőívet, majd két törülközőt és lakatot (az öltöző szekrényhez) kaptam és máris indulhattam a létesítmény felfedezésére.

Nem szeretnék elfogult véleményt írni, de meglepetésem határtalan volt. Az öltöző felé menve megpillantottam a hatalmas tagolt edzőtermet, katonás sorban álltak a különféle kondicionáló, edző és cardio gépek és személyi edzők, instruktorok várták bejelentkezésem, hogy segítséget és tanácsot adjanak. Először is az öltözőbe mentem, ruhámat letéve az úszómedence felé vettem utamat. Közben elhaladtam a szauna mellet, a különálló zuhanyozó fülkék előtt és a gazdagon mindenféle tisztálkodási kiegészítő eszközzel ? folyékony szappan, hajsampon, borotvahab, after shave, stb. ? felszerelt mosdókagylók mellett, s így jutottam ki a hangulatos fénnyel megvilágított úszómedencéhez.

A három pályára tagolt medence mellett pezsgőfürdő, nyugágyak, ülőpadok és gőzkabin található. A terület kialakítása olyan, hogy az egyik sarok üvegfelületén keresztül rálátás nyílik az edzőteremben gyakorlataikat végző vendégekre. Szerencsére nem zsúfolt időszakot fogtam ki és így mindent meg tudtam nézni, kipróbálni, pihenni egyszóval igazán kellemes órákat töltöttem el a belvárosban, és talán ami számomra legfontosabb, hogy hosszadalmas utazás nélkül.

Vendégcsalogató szolgáltatások

... a gépterembenPálhalminé Mező Annával, a Holmes Place Marketing & HR koordinatorával beszélgetve megtudtam, hogy negyedévente igyekeznek legalább egy nyílt napot tartani, ahol a tematika az egészség, a fitness, és a wellness. Nem az az elsődleges cél, hogy direkten ösztönözzék a bérletvásárlást, hanem lássák, megtapasztalhassák a vendégek, hogy olyan szolgáltatást nyújtanak, amiért érezhetően kapnak is valamit.

A klubtagoknak havonta egy-két alkalommal szabadidős tevékenységet szerveznek, legutóbb például pihentető-relaxáló est volt, ahol ingyenes masszázzsal álltak a tagok rendelkezésére. Elhozhatták barátaikat is, azok is részt vehettek a programon mintegy lehetőséget kapva, hogy kipróbálják a klubot. A környezet és szaktudás nagyon vonzó lehet. A tapasztalatok szerint a nyíltnapokon a meghívottak kellemes benyomásokkal távoznak, a hatás érezhető abból, hogy sokan visszatérnek a klubtagságot választani. Közterületi reklámozást nem folytatnak, minimális a marketingtevékenység, ha folytatnak is, akkor sem igazán imagereklámot használnak, hanem valamilyen aktivitásra felhívó eseményt promotálnak, ilyen a nyíltnap.

Tekintettel arra, hogy csupán fél éve működnek, elégedettek az eredményeikkel, a célkitűzés a három-négyezer fős tagság elérése. Prémium kategóriában ? ilyen minősítésű a Holmes Place ? jelenleg kevesen működnek, nem érződik nagy verseny, tehát a feltételek adottak a cél eléréséhez. Eddigi sikeres működésüket bizonyítja, hogy az egyéves klubtagsági mellett bevezetett kétéves tagsági is eredményesen bevált, sokan igénylik.

Fürdőszoba kelékekkelAz anyacég közel 30 éves, lokációkat keresve és a régiót megfelelőnek találva döntöttek a Gozsdu udvari megjelenésük mellett. Szerencsés szituáció volt, hogy a kivitelezés szakaszában kapcsolódtak be, így a tervek alapján olyan belső tereket tudtak kialakítani amilyeneket szerettek volna. Az alapterület, belmagasság, a felhasználható, beépíthető anyagok minősége és több jellemző építészeti követelmény minimuma meghatározott, ettől felfelé az eltérés lehetséges: van olyan város ahol belső futópályát is kialakítottak.

A szakképzett személyzet nemcsak végzettség szempontjából figyelemre méltó, hanem olyan szempontból is, hogy a belső továbbképzéseken minden szükséges használati és alkalmazási tudást elsajátítva személyi edzőként működve mindenkinek a képességeihez, fizikai állapotához megfelelő edzésmódszert tudják ajánlani, segíteni, és fejleszteni. Ez nagyon fontos szempont, mert a fokozatosság elvének nem, vagy rossz betartása elveheti az örömteli testedzés kedvét. Nem részletezném az edzőterem professzionális gépeit, valamint a szolgáltatások sokrétűségét a táplálkozási tanácsadástól a fitness tippekig bezárólag, hiszen minden szükséges információ megtekinthető a honlapjukon.

Ha végeztünk, felöltöztünk és leadtuk a recepción a törülközőket, akkor a belső térben vagy a külső teraszon a kávézóban ? ételek, italok széles választékban – néhány szendvicset vagy innivalót elfogyasztva kellemes háttérzene mellett elüldögélhetünk, ami nekem kifejezetten jól esett ebben a nagyszerű szeptemberi napsütéses időben. A nyíltnapi látogatásom valóban többet ért egy reklámnál, a kedv felébresztése sikeresen megtörtént ? tudtuk meg Lantai Józseftől, aki másoknak is ajánlja a szigetet.

Szóljon hozzá!