ZETApress

hírportál

Startkő lett az alapkő

Dagályos alapkövezésKözösen tette le a 2017-es vizes világbajnokság fő helyszínéül szolgáló Dagály Uszodaközpont alapkövét Orbán Viktor miniszterelnök, Julio C. Maglione, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) elnöke, valamint Tarlós István, Budapest főpolgármestere ma délelőtt a Népfürdő utcában.

A 2017. évi FINA világbajnokságra épülő új uszoda alapkő-letételén rajtuk kívül részt vett Tóth József, a XIII. kerület polgármestere, Kósa Lajos és Gyárfás Tamás, a Szervező Bizottság két elnöke, továbbá Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója. A sajtósok is jóval többen voltak, mint Újpesten a munkáspárti székházavatón.

? Az összefogás a válasz az idő szorítására és más akadályokra. Az esemény megnyitásáig kevesebb mint 800 nap van hátra, s be kell bizonyítani, hogy Magyarország képes arra két év alatt, amire másoknak négy évük volt. Vannak, akiknek ettől megremeg a térdük, felmentést keresnek, a lehetetlent emlegetik; a mai kor nem az ő korszakuk. A világ megváltozott, eddig a nagyhalak ették meg a kicsiket, most a gyorsak eszik meg a lassúakat, és a bátrak eszik meg a gyávákat. Aki fél, félreáll, nem hisz a saját erejében, az a sor végére sodródik! ? fogalmazott a kormányfő.

A Dagály fürdő területén épülő vízi központ alapköve egy startkövet is jelent, amelyről olyan felkészültséggel, merészséggel és lelkesedéssel kell elrugaszkodni, amilyennel a világhírű magyar úszók szoktak a medencébe ugrani. A világbajnokságnak és a hozzá kapcsolódó beruházásoknak az egész ország a nyertese lesz, magyarok ezreinek ad munkát és magyar cég építi fel az uszodaközpontot, amely a hazai úszósikerekhez méltó helyszín lesz. Sok sikert kívánt Budapestnek ahhoz, hogy a sport történelemkönyvébe is beírja a nevét. Ide nekünk az oroszlánt is, jöjjön hát az egész világ! ? zárta beszédét a miniszterelnök.

Az alapkőletételen egy 40 kilogrammos időkapszulát helyeztek el a földben, ez tartalmazza az Országgyűlésben 97 százalékos többséggel elfogadott Dagály-törvényt, a tervrajz másolatát, valamint a látványtervről szóló filmet. Ezt követően Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős kormánybiztos jelképesen elindította a beruházást, s rövid időre működésbe léptek a munkagépek. Az uszodaközpont, a kapcsolódó közlekedésfejlesztések, útépítés, árvízvédelmi gátépítés, gyalogos sétány és rakparti út építése két év alatt készül el. A vb-re 2017. július 12-e és 28-a között ? két hónappal a 2024-es nyári olimpia helyszínének kiválasztása előtt! ? kerül sor.

Tarlós István főpolgármester hangsúlyozta, biztos abban, hogy Magyarország képes lesz megrendezni az eseményt, ugyanis a fejlesztések nagy részére akkor is sor kerülne, ha nem lenne a vb. A legutóbbi barcelonai vizes világbajnokságot négy- és félmilliárdan követték figyelemmel a televízióban, így ez a néhány hét rólunk fog szólni. A vb idejére 181 ország sportolója érkezik majd Magyarországra, és körülbelül 200 ezer nézőt várunk, ami 10%-os külföldi részvétellel számolva százezer plusz vendégéjszakát jelent az idegenforgalomnak. Magyarországnak ? amely az egyetlen olyan, száznál több ötkarikás aranyéremmel rendelkező nemzet, amely nem volt még olimpia házigazdája ? a 2024-es pályázat miatt is fontos, hogy sikeresen rendezze meg a vizes vb-t ? mondta a főpolgármester. Tóth József XIII. kerületi polgármester hozzátette, hogy ez a beruházás sikerre van ítélve, az olimpiákon szerzett magyar érmek egyharmadát ugyanis kerületi kötődésű sportolók szerezték. A Dagály Uszodaközpont a jövő, mert egy világszínvonalú komplexummá válik.

Szóljon hozzá!