ZETApress

hírportál

50 nap múlva női kosárlabda Eb!

Az idei nyáron az év egyik legnagyobb sporteseménye Magyarországon a kosárlabdához kapcsolódik, hiszen június 11-e és 28-a között Romániával közös rendezésű Női Európa-bajnokságnak adhat otthont hazánk ? hangzott el délelőtt a döntőknek helyt adó SYMA Csarnok III. emeleti Melbourne-termében.

Alig 50 nap múlva útjára indul a labda a sportág történetének első olyan női Európa-bajnokságán, amelyet egynél több ország együttműködésében, közösen rendeznek. Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) elnöke a hivatalos sajtótájékoztató megnyitójaként elmondta, hogy az előkészületek kiválóan haladnak és a magyar kosárlabda számára ez a kontinensviadal egy hatalmas lehetőség.

Szalai-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese az Európa-bajnokság turisztikai jelentőségét emelte ki, hiszen 20 ország válogatottját látjuk vendégül és egész Európa ránk figyel majd a torna alatt. Emellett elmondta, hogy bár Budapesten évről-évre világversenyek sorozatát rendezik, de a labdajátékok között világszinten a labdarúgás mögött a kosárlabda a második legnépszerűbb, így különösen megtisztelő, hogy otthont adhatunk az idei női Európa-bajnokságnak. Kiváló alkalom lesz arra, hogy Budapest ismét megmutathassa, hogy a sport igazi fővárosa.

Bodrogváry Iván, az Eb igazgatója a szervezés részleteiről számolt be: ezekben a napokban a FIBA Europe munkatársai sorra járják az Európa-bajnokság helyszíneit, a delegáció tájékozódik a szervezési folyamat aktuális állásáról, illetve a helyszínek bejárásán értékelik egyebek mellett a sportcsarnokok (nálunk Sopron, Szombathely, Győr, Debrecen és Budapest) felkészültségét.

Az eladási adatok szerint Európa-bajnokság jegyértékesítése jól halad, a soproni helyszínen ? ahol a magyar válogatott is pályára lép a csoportkörben ? teljes telt-házra számítanak a szervezők a kibővített MKB Arénában, mivel a magyar drukkerek mellett nagyszámú svéd, illetve szlovák szurkolótábor érkezése is várható. A belépőket elővételben a weboldalon keresztül lehet megvásárolni. Az árak úgy lettek kialakítva, hogy minél többen jöjjenek ki a csarnokokba a nyár magyarországi kosárlabda ünnepére. Folyamatosan gyarapodik az esemény szponzorainak köre. Örömmel jelenthetjük, hogy az EMMI mellé további segítők sorakoztak fel a Nemzeti támogató-kategóriában, akik ezzel is bizonyítják elkötelezettségüket a sportág mellett: Budapest Főváros, Cserpes István és neje, E.ON, Mediaworks és Panta Aqua.

Nem kezdődhet igazi sportesemény saját kabala nélkül, az idei női Eb kabalafiguráját Trudinak hívják és nemrég a női Euroliga Final Fuor-on a nemzetközi közönség már megismerhette személyesen, ma pedig a magyarországi premierre is sor került. Trudival a közeljövőben a magyar közönség találkozhat különböző promóciós rendezvényeken és kosárlabda eseményeken. Azok a kosárlabda rajongók is élvezhetik majd az Európa-bajnokság hangulatát, akiknek nem lesz módjuk eljutni egy-egy fantasztikus hangulatú meccsre a sportcsarnokokba, hiszen Magyarországon a SPORT TV műsorára tűzi a kontinensviadalt.

Gáll Tamás, a szövetségi kapitány, Stefan Svitek segítője kiemelte: Imreh Ajtony, a válogatott másik edzője már ebben a pillanatban is az ellenfelek feltérképezésén dolgozik. A felkészülést Miskolcon kezdi a csapat május 4-én hétfőn már Stefan Svitek irányításával, de nem teljes kerettel, mert még lesznek, akik külföldről nem érnek haza az edzőtábor kezdetére. Edzésbe áll a közelmúltban gyermeknek életet adó Fegyverneky Zsófia is, aki már mozog, hogy ne teljesen a nulláról kezdje a felkészülést. A második héttől Sopronba teszi át székhelyét a csapat. Olaszországban játszik két edzőmeccset, majd a következő hét végén Podgoricán vesz részt négyes tornán a csapat a horvátokkal, a bosnyákokkal és a montenegróiakkal egyetemben. Az Eb előtti utolsó héten Törökországban fejeződik be a felkészülési mérkőzések sorozata, miközben a keretet 14 fősre szűkíti a stáb.

Ivkovicsné Béres Tímea, mint a magyar csapat vezetője örömmel látta, hogy összefog a sportág. Ennek jegyében állt össze a válogatott stábja. Timi kiemelte: az utolsó hazai rendezésű Eb-n még mint játékos vett részt, ami pályafutása egyik legnagyobb élménye volt. Június 27-én szombaton 18 órakor egy nemzetközi gálameccset rendeznek, amelynek apropója az lesz, hogy a győri busztragédiában lábát elveszítő Natasa Kovacsevics speciális, új végtaggal vesz majd részt rajta. Ezen mérkőzésen a tervek szerint Béres Timi és Szalay Ferenc MKOSZ elnök mellett sok külföldi híresség is pályára lép. Hazai részről még Balogh Judit, Károlyi Andrea és Dávid Kornél játszik, a külföldi kiválóságok között ott lesz Arvydas Sabonis, Dino Meneghin és Georgij Glucskov, az első európai NBA játékosok egyike.

Vajda Anna, a Győr válogatott játékosa most kezdi igazán átérezni, mit is jelent, mekkora esemény egy hazai rendezésű kontinensviadal. Ha lehetne, már most menne a pályára játszani. Az elmúlt években utánpótlás válogatottak bizonyítottak, s közülük néhányan tagjai is a keretnek. Egy esetleges jó szereplés nagy lökést adhat az egész magyar női szakágnak, jelentős előrelépést segíthet elő ? emelte ki a válogatott kosaras.

Szóljon hozzá!