ZETApress

hírportál

Az aranyaktól a porba

Veres Győzőt a hiénák Ausztráliáig kergették. Élvezetes és egyben megrendítő olvasmányt vesz kezébe az érdeklődő. Veres Győzőről, a világ valaha élt egyik legnagyobb súlyemelő egyéniségéről olvashatunk; a könyvet Norvégiában élő fia: Veres Csaba és kecskeméti unokabátyja: Kertész József állította össze.

Az idősebb korosztály tagjai még élénken emlékeznek erre a Berekböszörményből indult fiatalemberre, aki forradalmasította sportágát. Rómában megszerezte a sportág első olimpiai érmét, egy bronzot. Kétszeres összetett-világbajnok volt (1962, 1963.), de amint sérülten csak harmadik tudott lenni az 1964-es tokiói olimpián, azonnal hiéna módjára nekiesett irigyeinek sokasága ? tudatta Jocha Károly, a Jochapress.hu főszerkesztője.

Attól kezdve a Magyarországon töltött évei végig ellenszélben teltek. Ő is megkapta, ami az elveikért kiálló, szókimondóknak kijárt. Gáncsoskodások sorával kellett megküzdenie, erre forgácsolva erejének jelentős részét. A legjellemzőbb esetek egyike 1966-ban történt: Vranyecz Kálmán ?megbeszélte? a bírótársakkal, hogy ne Veres nyerjen a berlini világbajnokságon. Arról, hogy végül hogyan döntöttek, idekattintva olvashatunk.

Szóljon hozzá!