ZETApress

hírportál

Miklósi Karate Maraton

Holnap immár negyedszer rendezik meg a Karate Maraton elnevezésű, a testnek és a léleknek is különleges kihívást jelentő erőpróbát. A rendezvény a Magyar Karate Szakszövetség által meghirdetett Karate Éve 2015 programsorozat egyik állomása ? tudatta Turák Péter, az MKSZ sajtófőnöke.

A résztvevőknek tizenkét óra alatt összesen harmincezer karate technikát kell teljesíteniük. A Karate Maratonon évről évre többen vesznek részt. Tavaly 320-an vállalkoztak a teljesítésére: az egész országból, sőt, még a határon túlról is, karate stílustól függetlenül érkeztek elszánt harcművészek ? ezért is nevezik a szervezők a rendezvényt az összetartás ünnepének. Az idén a szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban sorra kerülő esemény aktív programja reggel 10-kor kezdődik és este 22 óráig tart, ezalatt a jelenlévőknek tízezer ütést, tízezer rúgást és tízezer védést kell végrehajtaniuk.

A megmérettetés része a Magyar Karate Szakszövetség által meghirdetett Karate Éve 2015 programsorozatnak. Az MKSZ vezetése azért tulajdonít különleges jelentőséget az idei esztendőnek, mert ? egyebek mellett ? a karate nem olimpiai sportág létére megmutathatja magát a júniusi Európa Játékokon, illetve jó esély van arra, hogy bekerüljön a 2020-as tokiói olimpia programjába.

Szóljon hozzá!