ZETApress

hírportál

Kapitány átutazóban

Havas repülőtérMegvan a kapitány stábja, holnaptól kaphatók az Eb-jegyek. A törökországi ítéletidő megakadályozta, hogy Stefan Svitek az új magyar női kosárlabda szövetségi kapitány megérkezzen a budapesti sajtótájékoztatóra: Isztambulban akkora hó esett, hogy Svitek több járatát is törölték.

A kapitányi gép végül Bécsben landolt, ahonnan egyenesen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre kellett mennie, hogy elérje a krakkói csatlakozást. A 3 évre kinevezett szövetségi kapitányt telefonon sikerült elérni: Sajnálom, hogy nem sikerült megérkeznem Budapestre. Igazi tortúra volt ez az út. Pedig szeretném ha tudnák, hogy mennyire jó érzéseim vannak, várom a közös munkát a lányokkal. Nagy kihívás a hazai Európa-bajnokság, élnünk kell ezzel a lehetőséggel. Fontos, hogy jó hangulat legyen már a felkészülés alatt is. Remélem, hogy a szezon hátralévő részét minden válogatott játékosunk sérülés nélkül tudja befejezni, aztán az edzőtábor alatt olyan munkát végzünk majd, ami megalapozza az Eb-t! ? mondta.

A sajtótájékoztatón ? Svitek távollétében ? Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke és Bodrogváry Iván, a FIBA Europe magyar elnökségi tagja ismertette a várható szakmai stábot: Ivkovicsné Béres Tímea csapatvezető, Gáll Tamás és Imreh Ajtony edző, Lukasz Trzaskoma erőnléti edző és Burdi Szabolcs gyúró. A magyarországi Eb-csoportmérkőzések menetrendje idekattintva olvasható.

A játékosok nevében Horti Dóra és Honti Kata videóüzenetben üdvözölte a régi-új kapitányt, akivel mindkettőjük szerint sikeres lehet a magyar válogatott, hiszen egy felkészült, a nemzetközi kosárlabdában jártas szakemberrel dolgozhatnak együtt, aki ráadásul már ismeri is a magyar játékosok képességeit. A tervek szerint a kapitány 16 fős keretet jelöl majd ki, amiben 4 fiatal tehetség is helyet kaphat. Bodrogváry Iván elmondta, hogy február 20-án pénteken kezdődik az Európa-bajnokság jegyértékesítése a Jegyed.hu weboldalon. Az árak úgy lettek kialakítva, hogy minél többen jöjjenek ki a csarnokokba a nyár magyarországi kosárlabda ünnepére.

Szóljon hozzá!