ZETApress

hírportál

Márciusi Magyar Kupa

Stefan Svitek lehet a júniusi, hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő női kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya. Az új szakvezető személyéről az MKOSZ elnöksége tegnapi ülésén egyeztetett az NB I-es klubok képviselőivel, és végül a szlovák szakember felkérése mellett döntött ? tudatta Faragó András, az MKOSZ sajtófőnöke

A 48 éves Svitek ? aki jelenleg a magyar válogatott Quigley Allie-t is foglalkoztató lengyel Kraków vezetőedzője ? 2012-ben már irányította a nemzeti együttest, amely annak ellenére, hogy három veresége mellett ötször győzött, nem jutott ki az Eb-re. Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke közölte: remélhetőleg a jövő hétig létrejön a megállapodás! Az MKOSZ elnöke 2014. december 31-én bejelentette, hogy Farkas Sándor már csak a női szakág vezetőjeként dolgozik tovább, szövetségi kapitánynak pedig másik trénert nevez ki.

A februári budapesti Zsíros Kupa után március közepén Győrött lesz a Női Kosárlabda Magyar Kupa Nyolcas Döntő, mely az Audi Aréna Győr Eb-főpróbája lesz. Az elnökség tegnapi ülésén arról is döntött, hogy a főpróbát március 12-14-e között rendezik. A Női Magyar Kupa Nyolcas Döntő márciusi programja:

Negyeddöntők, március 12-e csütörtök:
CMB Cargo UNI-Győr ? ZTE NKK (1)
Uniqa Euroleasing Sopron ? Atomerőmű KSC Szekszárd (2)
PEAC-Pécs ? Aluinvent DVTK Miskolc (3)
Ceglédi EKK ? PINKK Pécsi 424 (4)

Elődöntők, március 13-a péntek:
Az 1-es párharc győztese játszik a 3-as győztesével
A 2-es párharc győztese játszik a 4-es győztesével

Bronzmeccs, március 14-e szombat: elődöntők vesztesei
Döntő, március 14-e szombat: elődöntők nyertesei

1 hozzászólás

  1. Fennállása során hatodszor nyerte meg a női kosárlabda Magyar Kupát a Sopron, miután a mai döntőben magabiztosan legyőzte a DVTK-t Győrben. Az eredmény: Uniqa-Euroleasing Sopron – Aluinvent DVTK Miskolc 87-58 (27-21, 24-15, 15-14, 21-8). A legtöbb kupagyőzelemmel – tizenkettővel – a BSE büszkélkedhet. Az idei nyolcas mezőnyből a Sopron hatszor nyert, a Miskolc kétszer, a PEAC-Pécsnek pedig a tavalyi volt az első sikere. Délután a 3. helyért: PINKK-Pécsi 424 – CMB Cargo UNI Győr 65-58 (23-14, 17-11, 9-16, 16-17).