Alonso megőrizte világbajnoki címét
Míg tegnap este a spanyol király az Operaházban, majd a Szépművészeti Múzeumban szórakozott, addig honfitársa, Fernando Alonso Brazíliában készült világbajnoki címe megvédésére. A spanyol Formula 1-es pilóta tíz ponttal vezetett a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher előtt. Csapatban a Renault előnye kilenc pont volt a Ferrarival szemben.
A 71 körös versenyen a német versenyző fokozatosan jött fel, de csak a negyedik helyet tudta megszerezni. Márkatársa, a brazil Massa végzett az élen, s ezzel hazai pályán érte el futamgyőzelmét. Utoljára Brazil Nagydíjon brazilként Senna nyert 1993-ban, s Massát most sokan az utódjának vélik. A másik brazil, a Hondás Barrichello kevésbé volt sikeres, mint a tegnap rajt-cél győzelmet aratott Ferraris. Csak hetedik lett a tegnapi futamon, míg összetettben az ötödik helyen végzett.
Alonso lett a második Interlagosban, s ez elég volt a világbajnoki címe megvédéséhez. Márkatársa, Fisichella a hatodik helyre hozta be a Renault-t, s ezzel az olaszok előtt a francia csapat a konstruktőrök versenyét is megnyerte. Kettős sikert értek el tehát. Harmadik a McLaren-Mercedes, negyedik a Honda lett. Egyéniben Massa lett a harmadik, míg Fisichella a negyedik az összetett versenyben.
Az 58-ik világbajnoki idény márciusban hagyományosan Ausztráliában indul. Déli félteke lévén ott akkor nyár vége van. Visszakerül a versenynaptárba az egy évre száműzött Belga Nagydíj, melyre ?ugyancsak hagyományosan ? szeptemberben kerül majd sor. Schumachert már nem láthatjuk, s Alonso is, meg Raikkönnen is csapatot vált.