ZETApress

hírportál

Ifjú sakkzsenik Győrött

U16 Olimpia GyőrMegdőlhet a részvételi rekord a december 12-e és 22-e között Győrött sorra kerülő U16-os ifjúsági sakkolimpián ? tudtuk meg a délutáni sajtótájékoztatón a Magyar Sakkszövetség Falk Miksa utcai Székházában. Szurmai-Palotai Piroska sajtófőnök bejelentette, hogy 38 ország 54 csapata jelezte részvételét, s mind az öt kontinens képviselteti magát a korosztályos világeseményen.

Mészáros Attila főtitkár hozzátette: a szövetség nem titkolt célja, hogy egy sikeres rendezéssel előkészítse pályázatát a 2020-as felnőtt sakkolimpiára. Beszélt arról is, hogy mivel szeretnék láthatóvá tenni a sakkot, ezért az ifjúsági sakkolimpia napi 108 partiját élőben nyomon lehet majd követni az interneten. Hazánk rendezőként négy csapatot indíthat Győrben Csörsz Ferenc kapitány vezetésével. A legjobb hazai együttestől elvárják, hogy az első hat között végezzen. Nem rendeznek külön bajnokságot a fiúknak és a lányoknak, viszont a szabály értelmében minden csapatban legalább egy lánynak kell lennie, de őt nem kell játszatni is.

A többnyire magántanulókból álló magyar csapatok ma kezdték meg közös felkészülésüket, ebben Lékó Péter korábbi ifjúsági világbajnok, az idei sakkolimpián ezüstérmes válogatott éltáblása is segítséget nyújt nekik, délután mindjárt nyílt órát tartott a kerettagoknak az épületben. Péter elmondta, hogy a külföldiektől eddig csupa jót hallott a győri viadal előkészítéséről, ami szerinte erősítheti Magyarország esélyeit a 2020-as felnőtt sakkolimpia megrendezésének elnyerésére. A nemzetközi nagymester felelevenítette személyes élményeit a korábbi ifjúsági sakkolimpiákról, a jelenlegi esélyekről pedig úgy vélekedett, hogy rendkívül kiegyensúlyozott a nemzetközi mezőny, így szerinte a legjobb 30-35 játékos között csupán nüanszok fognak dönteni.

A magyar csapatok összeállítása, 1. csapat: Gledura Benjámin, Korpa Bence, Kántor Gergely, Antal Tibor Kende, Gál Hanna Krisztina. 2. csapat: Havasi Gergő, Kozák Ádám, Juhász Ármin, Zsirai Péter, Werner Anna. 3. csapat: Dankházi András, Péczely Sebastian Zsombor, Marosi Levente, Krstulovic Alex, Kassay Lilla. 4. (lány) csapat: Egyed Viktória, Simon Lili, Egyed Judit, Kovács Judit, Ollé Rebeka Sára. Kérdésemre elmondták, hogy ritkán járnak be az iskolába, de ebben tanáraik is partnerek. Lékó Péter hozzátette, hogy a jó sakkozók az iskolai tananyagot is könnyebben sajátítják el osztálytársaiknál. Elmondta még, hogy a sakkot minél fiatalabb korban kell elkezdeni, de 40 éves kor felett is feljuthat valaki a csúcsra.

A győri helyszín elnyerését segítette, hogy Kazahsztán nyáron visszalépett a rendezéstől, mi viszont rögvest lecsaptunk rá és elsőként jelentkeztünk. A szabályok szerint a nevező országok egy-egy csapatát vendégül kell látnunk, de saját költségükön többen is jöhetnek. A dél-afrikaiak és a kanadaiak 3-3 csapattal, míg a szomszédos szlovákok néggyel érkeznek, ám a végső sorrendben országokként csak a legjobb csapatot lehet díjazni. (Furcsa is lenne, ha az arany-, ezüst- és bronzérmeket ugyanazon ország versenyzői nyernék!) A lebonyolítás svájci rendszer szerint történik, minden nap a pillanatnyi állás szerinti azonos erősségű csapatokat sorsolják össze, a jókat a jókkal, a gyengébbeket meg a gyengébbekkel.

Magyar Villám Bajnokság

Győri hír még, hogy nagy érdeklődés mellett, 102 résztvevővel zajlott szombaton a Magyar Villám Sakk Bajnokság a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán. A versenynek sakktörténeti apropója is van, ugyanis 90 évvel ezelőtt, 1924-ben Győrött tartották a Magyar Sakkszövetség alakuló kongresszusát, illetve 1904-ben 110 évvel ezelőtt is rangos nemzetközi versenyt rendezett a találkozások városa. A bajnokság megrendezői ezen jeles eseményekről is meg kívántak emlékezni. Végeredmény: 1. Balog Imre (2587) 11, 2. Horváth Csaba (2543) 10.5, 3. Nagy Gábor (2472) 10.5, 4. Vertetics Attila (2439) 10, 5. Pap Gyula (2555)10, 6. Prohászka Péter (2610) 9.5 pont. Kategóriák győztesei, szeniorok: Dőry Jenő (2285) 8,5. 10 éven aluliak: Pál István (1405) 6 pont. 12 éven aluliak: Kovácsy Barnabás (1668) 6,5. 15 éven aluliak: Nomin-Erdene Davaademberel (1959) 8,5. 20 éven aluliak: Nagy Gábor (2472)10,5 pont. Hölgyek: Varga Klára (2258) 9,0 pont.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. U16 Sakkolimpia Győrött | ZETApress

Szóljon hozzá!