ZETApress

hírportál

Döntetlen a Tüskecsarnokban

Kosárgála TüskecsarnokbanDöntetlennel ért véget szombaton a 23. All Star Kelet?Nyugat Kosárlabda Gála az újbudai Tüskecsarnokban. Eredmény: Kelet?Nyugat 109-109 (21-24, 32-31, 26-24, 30-30). A főmeccs előtt rendezték meg a főiskolások Kelet?Nyugat összecsapását, valamint megmutatták tudásukat a kerekesszékes kosarasok is.

A csapatok bemutatását a parkettre vetített, látványos fényjáték előzte meg, majd Szalay Ferenc, a szövetség (MKOSZ) elnöke köszöntötte a megjelenteket. A sportvezető hangsúlyozta, hogy a kosárlabda a legnézettebb sportág Magyarországon, igazolt sportolók szempontjából pedig a második helyen áll. Simicskó István, az EMMI sportért felelős államtitkára korábban csepeli színekben kosarazott ? tudtuk meg tegnap a Marriott hotelbeli délutáni Eb-sorsoláson. Este Újbudán kiemelte, hogy remek eseménnyel kezdődik meg a Tüskecsarnok története. A kezdőcsapatok az internetes szavazás alapján álltak össze, majd a két válogatott edzője töltötte fel a kereteket. Kelet válogatottját Dzunics Braniszlav (Atomerőmű), a Nyugatét pedig Sabáli Balázs (Sopron) irányította, akik Sitku Ernőt, a Nyíregyháza és Kálmán Lászlót, a Falco vezetőedzőjét hívták el maguk mellé a kispadra.

A rengeteg zsákolást, látványos megoldást és hárompontost hozó gálameccs ? melyről a bajnok Szolnok játékosai a tegnap esti, montenegrói Adria Liga-meccsük miatt hiányoztak ? mindenben kiszolgálta a közönséget. A hajrá ezúttal is izgalmasan alakult, s a döntetlennel zárult rendes játékidő után ? a szabályokkal ellentétben ? a hosszabbítást már nem játszották le. A tripladobók vetélkedését Milos Borisov, a Sopron montenegrói válogatott játékosa, a zsákolóversenyt pedig Lasan Kromah, a fehérváriak amerikai egyetemi bajnok légiósa nyerte. Utóbbit választották a mérkőzés legjobbjává is.

A kosárgála a csütörtöki átadást követően az első sportesemény volt a Tüskecsarnokban, amelynek építése több mint húsz éve kezdődött el. A keretek, Kelet: Henry Dugat (ASE), Pongó Martin (Kecskemét), Lakosa Zsolt (MAFC), Jeremy Wise Kilpatrick (Nyíregyháza), James Kinney (Kecskemét), Szabó Zsolt (ASE), Kerpel-Fronius Balázs (Jászberény), John Roberson (ASE), Nermin Hujdurovic (Nyíregyháza), Jarrod Jones (ASE), Filip Barovic (Kecskemét), Tóth Ádám (ASE). Edzők: Dzunics Braniszlav (ASE), Sitku Ernő ( Nyíregyháza). Nyugat: Jermaine Thomas (Sopron), Goran Martinic (Falco), Anthony Nelson (Pécs), Nick Raivio (Kaposvár), Perl Zoltán (Falco), Gáspár Dávid (ZTE), Lasan Kromah (Alba), Milos Borisov (Sopron), Hendlein Roland (Kaposvár), Veljko Budimir (Pécs), Nathan Healy (ZTE), Csorvási Milán (Alba). Edzők: Sabáli Balázs (Sopron), Kálmán László (Falco).

Szóljon hozzá!