ZETApress

hírportál

Erősebb az OSC Újbudán

Vincze Szegedről elköszönt, majd Újbudára beköszöntA vízben és a parton is jelentősen erősödik az OSC-Újbuda, amely a 14 csapatos férfi vízilabda Ob?I-ben legutóbb a 13. helyen végzett ? tudtuk meg a ma déli sajtótájékoztatón, az Érem utcai Vakvarjú Étteremben. A megjelentek között volt az állami és kerületi vezetők mellett Becsey Péter, az OSC sportigazgatója is.

A gárda játékosállománya gyakorlatilag teljesen kicserélődött, s a végül bajnoki bronzérmes Szegedet még idény közben elhagyó A-Híd Építő Zrt. főszponzorként segíti az együttest a minél eredményesebb szereplésben. Sal László, a zrt. vezérigazgatója bejelentette, hogy a megállapodás egy plusz egy évre, gyakorlatilag a 2016-os XXXI. Riói Nyári Olimpiáig szól, addig biztosított a támogatás.

A gárda vezetőedzője az a Vincze Balázs, aki a szegedi kispadot cseréli fel a XI. kerületiek kispadjára, amelybe három szegedi játékosát ? köztük Decker Ádám világbajnok védőt ? is magával hozta. Az új együttes nagyobbik fele a bajnok Egertől érkezik: nem kevesebb, mint hét pólós hagyta maga mögött a Heves megyei klubot, s teszi át működési helyét az A-Híd-OSC-Újbudához. Az egri különítmény tagja a vb-aranyérmes Bátori Bence és Gór-Nagy Miklós, továbbá a kanadai válogatott Kevin Graham. A Vasasból szerződött át a világbajnoki ezüstérmes montenegrói Drasko Brguljan, s harmadik légiósként az egykori szegedi, időközben új-zélandiból ausztrállá vált Joseph Kayes is.

A csapat a mérkőzéseit a Kondorosi úti Nyéki Imre Uszodában játssza. Délben megmutatták az uszoda mellett épülő új, 33 méteres versenymedencét, amelynek megszületéséhez a kormányzat 120 millió forinttal járult hozzá. ? Az uszodabővítéssel nemcsak a kerület sportja erősödik, hanem a magyar vízilabda is ? jelentette be Simicskó István, az EMMI sportért és ifjúságért felelős államtitkára, Újbuda újraválasztott országgyűlési képviselője. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere köszönetet mondva a támogatásért kitért rá, hogy a póló három éve honosodott meg a kerületben, a Nyéki Imre Uszodában edzett, majd játszotta már a mérkőzéseit is az OSC, amely most megerősödve immár nemzetközi szereplésre is esélyes. ? Itthon, a magyar bajnokságban dobogós helyre várható a csapatunk ? jósolt a pólós múltú kerületvezető.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Pólós toborzó Újbudán | ZETApress

Szóljon hozzá!