ZETApress

hírportál

Újra épül a Tüskecsarnok

A Tüskecsarnok látványterveLezárult a Tüskecsarnok építésével kapcsolatos közbeszerzési eljárás, kedden elkezdődtek ? pontosabban több mint 16 év után folytatódtak ? a sportlétesítmény kivitelezési munkálatai. Vigh László kormánybiztos az Újbudán megvalósuló multifunkcionális sportkomplexum helyszínén tartott doorstep sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az építkezés három ütemben fog megvalósulni.

Elsőként 2014 májusában egy négyezer fős sportcsarnok készül el, a második lépésben jövő szeptemberben hat munkacsarnokot és egy mélygarázst adnak át, majd az utolsó ütemben, 2015 első félévében megnyitja kapuit azaz 50 méteres versenyuszoda, amelyről már tavaly decemberben tájékoztatott a kormányszóvivő, s amelyhez kapcsolódik majd egy 25 méteres tanuszoda is.

A Tüskecsarnokot eredetileg 1993-ban kezdték építeni, a beruházást azonban 1996-ban leállították, majd a befejezését a Gyurcsány-kormány 2007 áprilisában 2009-re tervezte, de mivel addig se történt semmi, az Orbán-kormány tavaly döntött a projekt folytatásáról. A kivitelezést a SWP konzorcium végzi, melynek tagja a Switelsky Kft, a West Hungária Bau Kft. és a Pannon Nívó Zrt. A projekt teljes költsége 5,9 milliárd forint.

Vigh László a Tüskecsarnokot Magyarország egyik legmodernebb multifunkcionális sportlétesítményének nevezte, amelynek padlójába beépítik a jégpályára alkalmas berendezéseket, így akár négy óra alatt lehetővé válik benne a jég kialakítása, ugyanakkor koncerteket is lehet majd rendezni az első ütemben megvalósuló, 71×42 méteres csarnokban. A kiegészítő létesítmények között a kormánybiztos megemlítette a szomszédban található négy, egyenként 18×36 méteres, valamint további két, 18×18 méteres munkacsarnokot. Összesen 35 öltöző lesz a létesítményben, így egyszerre akár hat-hét testnevelési órát is meg lehet tartani benne. Ezeken kívül fitneszterem, fallabdapálya, továbbá életmód-tanácsadásra és diagnosztikai mérésekre is alkalmas központ is lesz a létesítményben.

Az építmény 18-20 sportágat tud majd kiszolgálni, s a Papp László Sportaréna, a debreceni Főnix Csarnok, valamint a Veszprém Aréna után a negyedik legnagyobb hazai sportkomplexum lesz. Vigh László szerint további különlegessége lesz az épületnek, hogy a csarnok tüskéi speciális kivilágítást kapnak, ezzel Budapest és a XI. kerület új látványossága is lehet. ? Elég erősek vagyunk ahhoz, hogy eltüntessük Budapest egyik szégyenfoltját, és befejezzük azt a Tüskecsarnokot, amely több mint másfél évtizedig félkészen állt. Azoknak építjük, akik egy XXI. századi fővároshoz méltó körülmények között szeretnének kikapcsolódni, legyen szó akár sportolásról, akár kultúráról. Fiatalos, divatos helyet építünk, egyetemistáknak, szabadidő- és versenysportolóknak és mindenkinek ? fogalmazott a kormánybiztos.

Simicskó István, az EMMI sportért és ifjúságért felelős államtitkára elmondta, a kormány azért döntött tavaly a csarnok építésének folytatása, majd egy új uszoda megvalósítása mellett, mert szeretné, ha az országban minél több gyerek sportolna, s ezzel együtt kiszélesedne a versenyport merítési bázisa is. Az eddigi eredményeket illetően emlékeztetett arra, hogy amíg a 2011/12-es tanévben még 234 ezer, addig 2013/14-ban már 331 ezer gyerek sportol az egyesületeknél. Az államtitkár ? aki egyben a kerület országgyűlési képviselője is ? úgy fogalmazott, hogy a Tüskecsarnok Újbuda új sportfellegvára lesz, s ezzel nemcsak a XI. kerületben, hanem egész Dél-Budán jelentősen gazdagodnak majd a sportolási lehetőségek. ? Olyan sportlétesítménnyel gazdagodunk, amelyre mindenképpen szükségünk van ? zárta szavait.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Uszoda a Tüskecsarnokhoz | ZETApress

Szóljon hozzá!